A gimnázium három egyetemmel együttműködve több tárgyban (magyar, történelem, latin, angol, német, biológia) vesz részt a tanárjelöltek gyakorlati képzésében. Az elmúlt évtizedekben a nevelőtestület tagjai igen magas országos szakmai elismerésekben részesültek: Apáczai Csere János-, Németh László-, Kerezsi Endre-díjban, Arany Katedra Emlékplakett kitüntetésben; a nevelőtestület 2004-ben Budapestért Díjat kapott. Az intézmény fenntartója 2009. augusztus 1-jei hatállyal a Kassák Lajos Gimnáziumot mint tagiskolát a Németh László Gimnázium irányítása alá rendelte. Gimnáziumunk a magyar pedagógia egyik ismert és elismert műhelye. Az elhivatott tanárok és a tehetséges tanulók, továbbá a szülők erőfeszítéseiről visszaigazolást adnak az országosan is kiemelkedő felvételi és kompetenciamérési eredmények, a változatlanul magas iskolai tanulmányi és érettségi átlageredmények, a kerületi, budapesti és országos versenyek sikerei, valamint a nagy számban letett nyelvvizsgák. Az iskola iránti szakmai és társadalmi érdeklődés nem lankad.
Szakkörök, kórusok, színjátszókör, keramikus és kézműves műhelyek működnek; bemutatók, koncertek, előadások, kiállítások, iskolanapok és sportversenyek színezik a diákéletet. A gimnázium két nagy múltú egyetemmel működik együtt a tanárjelöltek gyakorlati képzésében. Külföldi kapcsolatokat is ápol, rendszeresen vesz részt egyéni és csoportos diákcsere-programokban. Céljai megvalósításához jelentős anyagi segítséget kap a Szülők a Diákokért Alapítványtól. A gimnázium köztudottan magas követelményeket állít diákjai elé, de ezek ismeretében is többszörös túljelentkezést regisztrálhat, a tanulókat írásbeli és szóbeli felvételi vizsga alapján válogatja ki. Az igazgató minden év novemberének második szerdáján tájékoztatót tart a felvételizni szándékozók szüleinek. A gimnáziumban tizenhat tanulócsoport elhelyezésére, szakszerű oktatására és egyéb kiszolgálására (étkezés, könyvtár, orvosi ellátás stb. ) van lehetőség. Az oktatást szaktantermek, sportpályák és informatikai eszközök is segítik. Az épület csendes, nyugodt helyen fekszik, szomszédai is gyermekintézmények.
Németh László Gimnázium 1131 Budapest XIII. kerület, Nővér utca 15-17. Adatforrás: Oktatási Hivatal, Utolsó frissítés: 2021. febr. 3., 17:06 Fax 1/320 8276/113-as mellék
Alap�tv�nyunk adatai N�v: Sz�l�k a Di�kok�rt Alap�tv�ny Sz�mlasz�m: 117-13005-20418849 (OTP Bank) Ad�sz�m: 18053766-1-41 Tisztelt Sz�l�k! �vr�l �vre rendk�v�l nagy seg�ts�get jelent gimn�ziumunknak az �n�k j�vedelemad�ja egy sz�zal�k�nak felaj�nl�sa a Sz�l�k a Di�kok�rt Alap�tv�ny sz�m�ra. A kapott �sszeget az alap�tv�ny kurat�riuma minden �vben �gy igyekszik felhaszn�lni, hogy a beszerz�sek a tanul�k min�l nagyobb k�r�t juttass�k az oktat�st-nevel�st seg�t� tart�s eszk�z�kh�z, �s ebb�l a keretb�l jutalmazni �s seg�lyezni is szokta a r�szorul� tanul�kat. A 2020-as esztend�ben a j�rv�ny�gyi helyzet nagyban korl�tozta a c�lkit�z�sek megval�s�t�s�t! A neh�zs�gek ellen�re a t�nyked�s�nk folytat�dott, az alap�tv�ny f�bb kiad�sai az al�bbiak voltak: - a di�kok jutalmaz�sa �s kit�ntet�se szoci�lis seg�lyez�s iskolai jelk�pek (kend�, nyakkend�, jelv�ny) beszerz�se informatikai eszk�z�k fel�j�t�sa-karbantart�sa fest�k- �s pap�rv�s�rl�s adminisztr�ci�s munk�hoz beiskol�z�s szervez�se iskolai rendezv�nyek t�mogat�sa m�szaki-technikai fejleszt�s Tisztelettel k�rj�k �n�ket, hogy gyermekeik, tan�tv�nyaink ig�nyes oktat�sa-nevel�se �rdek�ben aj�nlj�k fel 2020.