A jórészt külföldi tulajdonban lévő cégek aktívan vesznek részt a környék foglalkoztatásában és az ország gazdasági teljesítményének növelésében. Ipar Esztergomban leginkább az autóipar kap domináns szerepet. 2001-ben itt alakult meg Magyarország első klasztere, a Közép-magyarországi Autóipari Klaszter. A központi belterülettől délre fekvő ipari parkban folytatott tevékenységek elsősorban a gépiparhoz köthetőek. A terület jelenleg kétszáznyolcvanhat hektár, közel ötven cégnek ad otthont és jelenleg is több mint húszezer főt foglalkoztat. LAKHATÁS Város jellege A festői szépségű Duna-parti város közkedvelt turisztikai célpont, köszönhetően a lenyűgöző építészeti értékeknek, melynek legtöbbje műemlék védelem alatt áll. Egy esztergomi séta igazi időutazás a középkorba. A Fellegvár mellett számos olyan vár és erődítmény állt itt, amelyek mára már nem fellelhetőek, de a városkép kialakulásában nagy szerepet játszottak. A Duna partja, parkok, sétányok és zöldövezetek pedig harmóniába hozzák a kultúrát és történelmet a természettel.
Városrészek bemutatása A legtöbb magyar nagyvárossal ellentétben Esztergom műemlékei és fontosabb építményei nem korlátozódnak a belváros területére. A déli-városrészben található a Szent Anna templom, a Hősök tere és a Vasút utca is. Külön városrészt képez az esztergomi várhegy, a Szent Tamás-hegy, valamint a várhegy és a Duna között elterülő, macskaköves utcákkal tarkított Víziváros. A belváros a település gazdasági, közigazgatási és oktatási központja, itt található a legtöbb iskola, a városháza, a bíróság és számos vendéglátó helyiség is. Lakosság bemutatása 2009-ben a város népessége harmincegyezer főt számlált, ez a szám 2015-re huszonnyolcezer főre csökkent. Népsűrűsége kettőszáznyolcvan fő/négyzetkilométer. A Lakosság legnagyobb arányban magyarokból áll, két és fél százaléka roma, két százaléka pedig német. A városban ezen felül kis számban élnek román, ukrán, horvát, bolgár és lengyel nemzetiségűek is. Fontosabb zöldövezetek, parkok, kapcsolódó lehetőségek A dombos folyóparti vidéken számos park és zöldövezet található, a kilátók, magaslatok pedig lélegzetelállító látványt tárnak a látogatók szeme elé.
Elsősorban Pest megyében a budai oldal ami érdekel, amely lehet akár életvitelszerűen lakható kis... Eladásra kínálunk Ács városában központhoz közeli saroktelekkel rendelkező üzlethelyiséget! Az eladó üzlethelyiség jellemzői: Pozitív tényezőként: - az ingatlan sokrétű vállalkozás számára... Kisbéren belterülettel határos zártkerti gyümölcsös mezőgazdasági terület sürgősen eladó! Az eladó gyümölcsös jellemzői: - telek méret 3776 nm - a családi birtokon jelenleg szőlő művelés folyik... Kisbéren belterülettel határos zártkerti ingatlan 3 különálló épülettel több generáció együttélésére alkalmas ingatlan komplekszum sürgősen eladó! Az eladó ingatlanok jellemzői: - telek méret... Komárom központjában, belvárosában földszintes kertkapcsolatos, teraszos apartman ELADÓ! Az eladó társasházi lakás paraméterei: - Lakótér nagysága: 43 nm - Terasz: 20 nm - Európa szerte elismert... Tatához 8 km-re Szomód külterületén 52611 nm földterületek sürgősen eladó! Az eladó épület együttes főbb jellemzői: - szántó terület nagysága: 26164 nm - árok: (mely jelenleg halastóként... Dátum: 2021.
1-25 a(z) 358 eladó ingatlan találatból X x Értesülj a legújabb ingatlan hirdetésekről emailben Kapjon új listákat e-mailen keresztül. haz komarom esztergom megye Rendezés Szobák száma 0+ 1+ 2+ 3+ 4+ Fürdőszobák száma 0+ 1+ 2+ 3+ 4+ Jellemzők Parking 47 Újépítésű 0 Fényképpel 122 Árcsökkenés 67 Feltöltés dátuma Ma 10 Múlt héten 22 Esztergom Kertváros Esztergom-Kertváros, Esztergom, Komárom-Esztergom megye, Közép-Dunántúl Eladó családi ház, 3 szoba, felújítás alatt áll Eladásra kínálok Esztergom -kertvárosban, 3 szobás családi házat. A ház falazata tégla... 19, 800, 000Ft 23, 600, 000Ft 17% Eladó Ház, Komárom-Esztergom megye, Komárom Komárom, Komárom-Esztergom megye, Közép-Dunántúl Komáromban eladó egy 120 m2-es 4 szobás könnyűszerkezetes, tetőtér beépítéses családi ház 880m2-es telken. A ház teljesen alápincézett, itt... 33, 500, 000Ft 34, 200, 000Ft 3% Esztergom Kertváros Esztergom-Kertváros, Esztergom, Komárom-Esztergom megye, Közép-Dunántúl Esztergom -Kertvárosban 2 generációs családi ház, műhellyel, garázzsal, pincével és bővítési lehetőséggel eladó.
Az Öné még nincs köztük? Ne szalassza el a vevőket, válassza az, adja fel ingatlan hirdetését most! 17:14 ▪ Nyúl ▪ Bács-Kiskun Eladó 10 hetes alomból egy fehér és egy vadas bak nyúl (2000ft/db) Egy fehér, egy vadas, egy sárga és egy csincsilla (szürke) nőstény 2500ft/db. Német óriás... Telefon: +36308297204 5 Húsvéti nyuszi, nyúl eladó visszafogadással is 9 éve hirdető 2020. május 28. 08:41 ▪ Nyúl ▪ Somogy Több színben, és korban levő nyuszikból választhat. 3 napi takarmányt adok velük. Telefon: +36302539676 3 Házinyúl 1 hónapja hirdető 2020. május 26. 17:35 ▪ Nyúl ▪ Győr-Moson-Sopron Eladó 4 darab 12 hetes házinyúl Telefon: +36202529290 Kaliforniai nyulak eladók 4 éve hirdető 2020. május 25. 18:07 ▪ Nyúl ▪ Békés Eladó Kaliforniai nyulak, több vérvonalból bírált szülőktől. Telefon: +36202266634 1 Törpe nyúl 1 hónapja hirdető 2020. május 24. 17:15 ▪ Nyúl ▪ Baranya Nagyon aranyos nyuszika Telefon: +36304622732 1 hónapja hirdető 2020. 17:07 ▪ Nyúl ▪ Baranya Nagyon barátságos szeretetre igényes nyuszika eladó.
Esztergom -Kertvárosban 2... 41, 990, 000Ft 44, 900, 000Ft 7% Eladó ház Mocsa, 17. 960. 000 Ft, 164 Négyzetméter | Ingatlanok. Hu Mocsa, Komárom-Esztergom megye, Közép-Dunántúl... Busszal is rendszeres járatokkal megközelíthető. Kiválóan alkalmas nagy családosoknak, befektetőknek, vállalkozóknak A MOCSAI ELADÓ CSALÁDI HÁZ... 17, 960, 000Ft 17, 970, 000Ft Eladó Ház, Komárom-Esztergom megye, Esztergom Esztergom, Komárom-Esztergom megye, Közép-Dunántúl Esztergomban, frekventált helyen, zsákutcában, eladó egy 39 nm-es komfort néküli, közös udvaros, felújítandó ház... 7, 000, 000Ft 8, 500, 000Ft 18% X Értesítést kérek, ha új hirdetés kerül fel az oldalra ebben a kategóriában: haz komarom esztergom megye x Értesülj a legújabb ingatlan hirdetésekről emailben Új hirdetés értesítő