A Harmadik Birodalom visszavág Frissítve 2016. december 19. 14:30 Publikálva 2016. 12:58 Kritikánk spoilermentes. A The Man in the High Castle tavaly januárban debütált pilot epizódjának lelkes fogadtatását látva a gyártó Amazon időt nem vesztegetve megrendelte annak teljes első évadát. Ezt novemberben a világ elé is tárta, megalkotva ezzel legsikeresebb saját sorozatát. A Hollywoodban örök népszerűségnek örvendő Philip K. Dick nálunk Az ember a Fellegvárban címmel megjelent regényét alapul vevő történet már alapfelállásában is hátborzongatóan érdekes. A tengelyhatalmak által megnyert II. világháborút követően a náci fennhatóság alá került Egyesült Államokban járunk, 1962-ben. A nyugati partvidék napsütötte tengerpartjai japán kontroll súlyát nyögik, a keleti területeken pedig német erők gondoskodnak róla, hogy a lehetőségek országának még az emléke is hamuvá váljon. A két megszállt terület között húzódó vékony övezet afféle senki földje, nincsenek ugyan masírozó katonák, de nincs törvény, nincs rend és nincs remény sem, csak száműzöttek keresnek ott békét, de ők is mindhiába.
Nem láthattuk Childant vagy Edet sem (előbbi a második részben már szerepel). Ami csak felerősítette bennem a bevezetőben emlegetett reboot érzést. Valahol persze Tagomi kiírása érthető, hiszen a szereplő eléggé megfáradt, érdemi konfliktus nem maradt körülötte, a harmadik évadban felvázolt szerelmi szál pedig nem pótolta ezeket. Bár még mindig maradt bennem egy olyan érzés, hogy bizonyára csak blöff a halála, és mondjuk egy másik univerzumból majd eljön, a távolabbi cselekményt illetően erre semmi garanciát nem láthatunk. Az is lehet azonban, hogy csak annyira hozzászoktam a sorozatok forgatókönyvíróinak halált megelőző módszereihez, amelyben valamiféle szimpátiát építenek fel a meghalasztandó szereplő iránt, hogy aki sokszor látta ezeket a jeleneteket, már sokkal korábban tudja, hogy az illető meg fog halni. Ilyen halálesetre amúgy ebben az évadban is sor kerül, de Tagomi (vagy Joe Blake) esetén ezekhez a bevett eszközökhöz nem nyúltak, és éppen ez adja a távozásuk váratlanságát. Ahogy az is elgondolkodtatott, hogy mi szükség volt a Fekete Kommunista Ellenállás (Black Communist Rebellion) behozására.
Értékelés: 29 szavazatból Stáblista: Szereplők Obergruppenführer John Smith Kapcsolódó cikkek: Szerkeszd te is a! Ha hiányosságot találsz, vagy valamihez van valamilyen érdekes hozzászólásod, írd meg nekünk! Küldés Figyelem: A beküldött észrevételeket a szerkesztőink értékelik, csak azok a javasolt változtatások valósulhatnak meg, amik jóváhagyást kapnak. Kérjük, forrásmegjelöléssel támaszd alá a leírtakat! Jogos, valami párhuzamos univerzumok közti utazás volt, de ez sem jobb semmivel realizmus szempontjából. Tudom a könyvben is így van, de ettől még komolytalan az egész. 8/10 jún. 29. 22:27:22 Végig izgalmas volt és lekötött. Talán két rész lehetett benne, ami leült és nem tetszett annyira. Érdekes volt végre látni egy hosszú és igényes sorozatban, hogy milyen lenne most a világ, ha a németek és a japánok nyerik meg a 2. VH-t. Viszont a vége nem tetszett, pár kérdésre nem válaszolt. Lehet vártak egy 5. évadra, de így sajnos az értelmetlensége lehúzta kicsit ezt az amúgy jó sorozatot.
Az ember a Fellegvárban 2. évad élménybeszámoló - YouTube
Beküldő: Admin Értékelések: 56 53 Nézettség: 1918 Utolsó módosítás dátuma: 2020-12-29 19:23:11 A kedvencekhez adom Egyéb info (Information): Feliratos / Original sound, hungarian subtitle Ne feledjétek, hogy a beágyazott videóknál a feliratot külön be kell kapcsolni, a videó lejátszó beállítás iconra kettintva!!! Torrent letöltés Torrent keresése a neten Még nincs egyéb beküldött link, legyél te az első! Töltsd fel az egyik videómegosztóra a videódat(filmet) és linkeld be! Link beküld (Ha email címed írod be a hiba szó helyett, akkor kapsz róla értesítést a javításáról) (Az email mellé kérjük írja oda melyik linkkel van baja, mert mostanában sok hibás link bejegyzés érkezett, és leellenőrizve nem találtunk hibát!!! ) Hozzászólások: Bobo 2019-07-25 06:07:11 Köszönöm szépen, nagyszerűek vagytok. Sokat segítettetek. Jogsértés bejelentése ÚJ Film adatlap feltöltés | Film kérés | Kapcsolat | Súgó és ászf. Az oldal nem használ sütiket(cookie) azonosításra és adatok tárolására! Kivéve a partneroldalak.
Említettem, hogy mennyire kinyílt a sorozat világa az első évadhoz képest. A fullasztóan szűk helyiségekben játszódó jelenetekkel még most is találkozhatunk, de már az is belefért a készítőknek, hogy egy komplett csatajelenetet vigyenek képernyőre, páncélosokkal és helikopterekkel. A japán részekben pedig különösen ügyeltek arra, hogy a szereplők a külsőségekben is valamiféle japán életteret sugalljanak, nemcsak a viseletekben, hanem a hétköznapi tárgyakban is. Az atmoszféra megteremtése továbbra is remekül megy, amit többek között a "kortárs" zene is elősegít. Apropó, zene. Nem tudom, hogy a korábbi kritikáimnál hangsúlyoztam-e, de Dominic Lewis nagyszerű aláfestést írt a sorozatnak, remekül kelt feszültséget, vagy éppen szolgálja a látványos képsorokat. Némelyik részletet azóta is rendszeresen hallgatom, hogy a sorozatban először felcsendültek. Akinek tetszett az előző három évad, az azt hiszem tapasztalni fog némi változást, de továbbra is felfedezheti magának azokat a motívumokat, amelyekért megszerethette az alternatív univerzum világát.
Ebben az évadban az Alexa Davalos által fantasztikusan alakított Juliana megjárja a poklok poklát, döntéseinek következménye nem kevesebb, mint a III. világháború kirobbanása vagy elkerülése. A vele történtek súlyáról mindent elárul, hogy a címszereplővel történő találkozása az évad talán legkevésbé érdekes mozzanata. Snuffmozi A Stephen Root alakította titokzatos karakter az első évad hosszú felvezetése után kissé csalódás, bár a párhuzamos univerzumokat megörökítő filmtekercsek továbbra is a történet MacGuffinja, és mint olyan, változatlanul idegőrlő kérdőjelek övezte rejtély, amiről éppen annyit tudunk meg, amennyit feltétlenül szükséges, hogy remegő kézzel indítsuk el a következő részt. Az embert a Fellegvárban ugyanakkor ellensúlyozzák a már említett szereplők a lőtér túloldaláról, hangsúlyosabb szerepet kap a vérfagyasztó Kido, Tagomival pedig egy olyan érzelmi hullámvasútra ülhetünk fel, amilyenre talán kevésbé számítanánk egy rideg, távolságtartó és nyomasztó sorozat világán belül.