Tárolási információk Szobahőmérsékleten, száraz helyen! Ne tegye ki közvetlen napfénynek, nedvességnek, vagy hőnek! Ne fagyassza le! A tasakot közvetlenül a teszt megkezdése elott bontsa ki! Használati információk A teszt elvégzéséhez célszerű a reggeli első vizeletet használni. A tesztet fogórésznél tartsa, a nedvszívó részét lefelé a vizelesugárba legalább 10 másodpercig, hogy az megfelelően átnedvesedjen, majd fektesse száraz tiszta felületre. Ezt követően 3 perc elteltével olvasse le az eredményt. 10 percen túl az eredmény már nem leolvasható. Ha szükségesnek érzi, ismételje meg pár nap múlva a tesztet. Amennyiben a teszt pozitív, úgy mihamarabb lépjen kapcsolatba orvosával
Mondom én, aki most előtte egy nappal tesztelt, de egyrészt biztos voltam, hogy pozi lesz, másrészt a szülinapom volt, ezért gondoltam megajándékozom magam egy pozi teszttel! :) Amúgy 10-es érzékenységű volt és elég halvány, úgyhogy lehet egy sima boltival még csalódnom kellett volna. Egyet értek, HCG szinttől függő, hogy éppen mit mutat! Én már használtam többfélét is, ha terhes voltam pozik lettek (x-epil is), ha nem voltam terhes, akkor meg negák! :) Akkor ezek szerint jó a teszt. Na jó akkor majd meglátjuk:) Köszönöm a válaszotokat. Azt még megkérdezhetem attól aki nem írta le, hogy mikor tesztelt? Nem várt előtt vagy csak után? Szia! Nekem a nemvárt napján halvány pozi volt, de sajnos a babó nem maradt meg. Ettől függetlenül szerintem jófajta teszt. A fiamat ilyen mutatta meg elöször. :) nekem egy sima 300 forintos kimutatta a 26. napon. Szerintem nem a teszttől függ, hanem attól, kinek mennyit HCG-t termel a szervezete, ez pedig egyénenként változó. Állítólag a Clear Blue a legjobb, de egy ismerősömnek a 35. napon se mutatta ki, pedig babát vár.
Ne merítse a tesztcsíkot a vizeletbe a nyilakkal jelölt vonal fölé. Fektesse száraz tiszta felületre. Ezt követően 3 perc elteltével olvassa le az eredményt, 10 percen túl az eredmény már nem leolvasható. Amennyiben a teszt pozitív, úgy mihamarabb lépjen kapcsolatba orvosával. Szobahőmérsékleten, száraz helyen. Ne tegye ki közvetlen napfénynek, nedvességnek vagy hőnek! Ne fagyassza le! A tasakot közvetlenül a teszt megkezdése elott bontsa ki. Gyermekektől elzárva tartandó! Csak külsőleg! A tesztcsík csak egyszer használható! Ne használja fel a tesztcsíkot a szavatossági ido lejárta után! Ne használja a tesztcsíkot, ha a tasak sérült, vagy nincs megfeleloen lezárva! szavatossági ideje: 2022. 01 érzékenység: 25 mIU Weboldalunk az alapvető működéshez szükséges cookie-kat használ. Szélesebb körű funkcionalitáshoz marketing jellegű cookie-kat engedélyezhet, amivel elfogadja az Adatkezelési tájékoztató ban foglaltakat.
Gyors, megbízható választ az X-epil terhességi tesztjeitől kaphat. Az X-epil terhességi tesztek majdnem 100%-os pontosságuk miatt nélkülözhetetlenek mind a családtervezésben, mind a nemkívánt terhesség korai kimutatásában. Tartós, légmentes csomagolásuk lehetségessé teszi, hogy a hölgyek táskájukban hordják. Mivel az X-epil gyorstesztek nagy pontosságúak, ezért a nap bármely pillanatában ellenőrizhető: lesz baba, nem lesz baba? Kapható a a DM, Rossmann drogériákban, az Auchan áruházakban, illetve a patikákban! Hogyan működik az X-epil terhességi teszt? A hCG (humán coriogonadotropin) egy, a méhlepény által termelt glycoprotein hormon. A terhesség kezdetétől, a hCG szint koncentrációja a vizeletben és vérben gyorsan emelkedik, így kiváló indikátor a terhesség kimutatására. A fogamzás után 7-10 nappal a hCG koncentrációja eléri a 25 mIU/ml-es szintet, a nyolcadik és tizenegyedik héten pedig megközelítheti a 37. 000 - 50. 000 mIU/ml értéket. A vizeletminta a tesztcsík nedvszívó felületén keresztül, a menbránfelületen felszívódva éri el a tesztzónát.
múlt hónapba 38. napon jött meg 9/13 A kérdező kommentje: mióta próbálkozunk rengeteg tesztet csináltam. egyszer volt nagyon halvány pozitív (medi-lab) de baba meg sehol sem volt. helyette tele volt mindkét petefészkem cisztával (pco). amiket decemberben drilling műtéttel eltüntettek. Nagyon félek az újabb csalódástól!!!! 10/13 A kérdező kommentje: teszteltem ma reggel, sajnos negatív! Előfordulhat hogy talán sikerült? Mert még "csak" a 31. napon vagyok. Kapcsolódó kérdések: