Lényegében ez volt az egyetlen olyan nemzeti ügy, amelyben valamennyi kormány és párt egyetértett, s amely a legnagyobb társadalmi támogatottságot élvezte. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy ne lenne EU-szkepticizmus az országban, melyet nem csupán a szélsőjobboldali pártok, korábban a MIÉP, manapság pedig a Jobbik gerjesztenek, hanem 2010 óta - vélhetően épp utóbbi szavazóbázisára hajtva - a Fidesz is. Noha hazánk 2011-ben nemzetközileg is elismert eredményekkel adta át féléves soros elnökségét - ez alatt zárták le Horvátország csatlakozási tárgyalását, fogadták el a Duna- és a romastratégiát, valamint a megerősített gazdasági kormányzás eszközrendszerét -, az Európai Bizottság, amely az uniós jogszabályok betartását felügyeli, ekkorra már többször konfliktusba keveredett az Orbán-kormánnyal, amiért az rendre a tagállami vállalásainkkal ellentétes törvényeket hozott. Az utóbbi négy év épp ezért elsősorban Magyarország "pávatáncról" szólt. A magyar kabinet jogállamellenes lépései nyomán többször is napirendre került az ország alkotmányos helyzete Brüsszelben és Strasbourgban, eljárások is indultak, tavaly nyáron pedig az Európai Parlament elfogadta Rui Tavares zöldpárti portugál EP-képviselőnek a jogállamiság magyarországi helyzetével foglalkozó jelentését.
Ki volt az utolsó magyar fejedelem? » Melyik évben jött létre az Európai Unió? » Melyik két város közt építették meg az első vasútvonalat Magyarországon? » Magyarországon ki uralkodott a leghosszabb ideig? » Melyik évben történt a vörösiszap-katasztrófa Kolontár községnél? » Melyik városban írták alá Magyarország EU-csatlakozási szerződését 2003-ban? » Hány másik ország lett ugyanazon a napon az Európa Unió tagja, mint Magyarország? » Melyik évben csatlakozott Magyarország a NATO-hoz? » Melyik évben vezették be az eurót? » Melyik évben volt az első Eurojackpot sorsolás, amikor Magyarország is csatlakozott a játékhoz? »
Farkas István: Magyarország Európai Unióhoz csatlakozásának társadalmi-gazdasági kérdései (MTA Veszprémi Területi Bizottsága, 1996) - Különös tekintettel Észak-Dunántúlra/ Tudományos konferencia 1996. április 30. Kiadó: MTA Veszprémi Területi Bizottsága Kiadás helye: Veszprém Kiadás éve: 1996 Kötés típusa: Tűzött kötés Oldalszám: 260 oldal Sorozatcím: Kötetszám: Nyelv: Magyar Méret: 24 cm x 17 cm ISBN: 963-7385-38-X Megjegyzés: A könyv 300 példányban készült.
Ez azt jelenti, hogy az ő egyetértésük, vagy mondjam úgy, a mi egyetértésünk nélkül ezek az elképzelések nem fognak megvalósulni. Mi azon leszünk, hogy érvényesüljön azért a tagállamok szuverenitásának egy szükséges foka. " "Rögtön hozzáteszem, hogy természetesen, amikor Magyarország arról döntött, hogy csatlakozik az Unióhoz, akkor tudomásul vette, hogy a szuverenitás egy részét át kell adni az Uniónak. Például az Európai Parlament dönt majd jónéhány olyan kérdésben, amely korábban a nemzeti törvényhozás körébe tartozott. Vannak nemzetek feletti vonásai az Uniónak, de ezeket nem lehet oly mértékben túlhangsúlyozni, ami már a tagállamokat lehetetlen helyzetbe hozza. " Elnök vagy elnökség? BBC - Ezek szerint Magyarország nem talál minden pontot elfogadhatónak az alkotmánytervezetből? Például a féléves rotálódó elnökség megszüntetését támogatja-e Budapest? Kovács László: - "Nem támogatja. Mi egy olyan megoldást támogatunk, ami egyetlen tagállamot sem zár ki az elnöklés rendjéből. Márpedig ha egy két és félévre választott elnöke lenne az Uniónak - akit ráadásul egy újabb ciklusra meg lehet hosszabbítani, tehát öt évig töltheti be valaki az elnöki posztot - én azt gondolom, nem járok messze az igazságtól, ha azt mondom, hogy ez valószínűleg mindig valamelyik nagy állam képviselője lenne, és nem Luxemburg vagy Magyarország adná az elnök személyét. "
"Amennyiben az ügynökség a jóváhagyását adja, az Európai Bizottság készen áll arra, hogy gyorsított, kétnapos eljárás keretében rábólintson a végleges engedélyezésre. Ez lesz az EU karácsonyi ajándéka az európaiaknak" - fogalmazott. Az Európai Unió gyógyszer-felügyeleti hatóságának szerepét betöltő Európai Gyógyszerügynökség (EMA) kedden jelentette be, hogy december 21-én rendkívüli tanácskozás keretében fog döntést hozni az oltóanyag forgalomba hozatalával kapcsolatban. Az előírások szerint az EMA ajánlást tesz a gyógyszerek és oltóanyagok jóváhagyására, a végső döntést azonban az Európai Bizottság hozza meg a tagországok kormányaival folytatott konzultáció után.
Ez a cikk több mint 1 éve frissült utoljára. A benne lévő információk elavultak lehetnek. 2020. máj 19. 8:18 Történelem óra Videosuli sorozatunk mai, nyolcadikosoknak szóló órája: Történelem. A videó alatti linken a megszerzett tudásodat is tesztelheted! Az Európai Unió egy túlnyomórészt Európában található, 28 tagállamból álló gazdasági és politikai unió. Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete – angolul North Atlantic Treaty Organisation, rövidítve NATO – 28 észak-amerikai és európai ország szövetsége, amelyet a II. világháború után 1949. április 4-én alapítottak Washingtonban. Itt tesztelheted tudásodat! Videotanár Videosuli - 8. osztály Videosuli - történelem
Magyarország 15 éve tagja az Európai Uniónak. A 2004. május 1-jei csatlakozást követően Magyarország a szigorú feltételeket is teljesítette, hogy beléphessen a schengeni övezetbe. A közelgő európai parlamenti választások csaknem negyvenéves történetében először indul közös programmal a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU). Az elmúlt évek tapasztalata azt mutatja, hogy Európa újra egyesült – mondta Törcsi Péter, az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója a Kossuth Rádió Európai idő című műsorában. Hozzátette, a közép-európai régió oda csatlakozott, ahová mindig is tartozott a kultúra, a világnézet és a gazdaság tekintetében. Hangsúlyozta, a magyarok is úgy gondolják, hogy Magyarország jó döntést hozott 2004-ben a csatlakozással. A tagság több esetben is szolgálja a magyar érdekeket, a schengeni térségeken belül lebomlottak a határok, így nincs határellenőrzés a tagországok között. Közösen kampányol a német CDU és CSU Úgy tűnik, a két párt túllépett a korábbi nézeteltéréseken, és összefogást tanúsítanak a közelgő EP-választások miatt – tájékoztatott a Kossuth Rádió Európa idő című műsorában a berlini tudósító.
szekció (Az EU-tagság várható térségi és gazdasági hatásai) 133 Józsa László: Globalizáció vagy regionalizmus, avagy a marketing gondolkodás itthon és Európában 135 Hervainé Szabó Gyöngyvér: Az Európai Unióhoz való csatlakozás regionális és centrális aspektusai 141 Máthé Mária: Az Európai Unióhoz való csatlakozás hatása Észak-Dunántúl ipari szerkezetének átalakulási folyamatára 149 Somfai András: A térszerkezet-fejlesztés tartalékai Komárom-Esztergom megyében 171 Farkas István: Mennyibe kerül nekünk Európa? 183 Somogyi Ferenc: Komparatív előnyök, társadalmi hátrányok, környezeti károk 193 Szabó István: Infláció és önkormányzati gazdálkodás 203 III. szekció (A csatlakozás oktatási és szociális vetületei) 209 Kovács Géza: Európa-retorika és a magyar oktatásügy 211 Gergő Zsuzsanna: Kis államok Európa térképén 217 Szabó Csaba: Veszprém megye integrációs problematikájának elemzése a turizmus tükrében 225 Süveg József: A humán erőforrás szervezésének megváltozott feladatai a térség (Komárom, Sopron) faipari tevékenységében 231 Morvay Leona: Információs munkacsoport alakulása a családi gazdaságban 237 Plenáris záróülés Szekcióvezetők beszámolója 241 I. Szekció: Granasztói György: EU-csatlakozás: történelmi és elméleti összefüggések 243 II.