Először azt javasolta, hogy másik sorozatszámú dobozt nyissak fel, hátha csak gyári hibásak a zsákok. Ez sajnos nem jött be. Aztán hozott többféle típusú Dansac zsákot, amiket sorban teszteltem. Sajnos ezeknél is ugyanaz a probléma merült fel. Ekkor persze még a székletem állagát sem tudtam, hogy vajon hogyan tudnám befolyásolni, így sokszor ez is nehezítette a tesztelést. Végül az utoljára tesztelt zsák a Dansac NovaLife 2 kétrészes zsák volt. Ebben az volt a jó, hogy az alapot sokkal ritkábban kellett cserélnem, akár 4-5 napig is fent lehetett. A kétrészes zsák alapja nem egyenes, hanem egy kicsit domború, ami pont jól jött a hajlatom miatt, mert valahogyan kiegyenlítette a felszínt. Így ez a zsák lett a befutó. Később nagyon praktikus volt, hogy kétrészes, így könnyen kukucskáltam, sőt a műanyag gyűrűnél jó volt, hogy láttam épp jön-e a széklet vagy sem. Ez leginkább kezdetben volt hasznos, amíg be nem állt a ritmus. Tesztelt zsáktípusok: - Dansac NovaLife 1 Maxi Open üríthető, egyrészes átlátszó - Dansac NovaLife 1 Maxi Open üríthető, egyrészes testszínű - Dansac Nova 1 Closed Maxi - Dansac NovaLife 2 kétrészes zsák -> a győztes (: Magyarázat: Mivel a sztómám pont a hasam (vagyis inkább pocakom) alatti hajlatban lett képezve, így a zsákok alapja gyakorlatilag folyamatosan hajlításnak voltak kitéve, amit nem nagyon bírtak.
Milyen gyakran kell a műtét után felkeresnem a kórházban a sebészt? Ez változó, függ a sebésztől és a kórháztól. Vélhetően a kórházból történő elbocsátás után 4 – 6 héttel vissza rendelik, vagy a kórházi ambulanciára vagy a sebészet rendelésére. Helyes, ha 4 – 6 héttel a műtéte után a sztóma terápiás nővért is felkeresi, aki így ellenőrizni tudja a sztómáját, és azt, hogy megfelelő-e a sztómaterápiás eszköze. Ne feledje, a kórházból történő távozás után minda ddig kapcsola tban maradhat a sztómaterápiás nővérrel, ameddig Önnek arra szüksége van. A sztómaápolási (bordó) füzetében jegyzik fel a következő vizit dátumát, amit sztómterápiás ápolójától tud kérni. Tudom majd szabályozni a sztómám ürülését? Nem, nem fogja tudni szabályozni a sztómából történő székletürülést, és vélhetően naponta 2-3 alkalommal fog formált széklet ürülni a sztómáján keresztül. A sztóma területén nem érez fájdalmat, ezért fontos, hogy amikor lecseréli a segédeszközt, megjegyezze, milyen a sztóma állapota. Ellenőrizze le például, hogy a zsák vagy a csatlakozó perem nem túl szűk, vagy nem túl nagy-e. Ne feledje, amikor megmossa a sztómáját, egy kis vérzés normális jelenség, csak úgy, mint amikor túl erősen mossa meg a fogínyét.
Örültem, hogy minden simán ment, mégis iszonyúan féltem, hogyan lesz ez a mindennapokban. Kezdeti tanácsok a sztómához: A nővér nagyon hangsúlyozta, hogy a sztómát nem szabad törölgetni, csak itatgatni, hiszen nincsenek benne idegszálak, így nem érzem, ha fájna, s nagyon-nagyon könnyű megsérteni. Ha megsérülne akkor vérezni kezd, ami nagyon nem jó, szóval ezt kerüljem el. Nedves gézdarabkát használt a törléshez. A méretre vágást ő megcsinálta, ezután csak a korábbi sablon alapján kellett kivágnom az alapot. (Később persze újra kellett méretezni, mert változott a sztómám mérete, de ekkor még ugye ezt nem is sejtettem. ) Kezdőcsomag: A hazabocsájtás előtt kaptam egy kis csomagot, amiben sok-sok hasznos dolog lapult. Volt benne egy görbe olló, amivel méretre tudom vágni az alapot, anélkül, hogy megsérteném a zsákot, nedves törlőkendő, egy kis törülköző, kis tükör és néhány kitölthető papír, amiket, ha visszaküldesz, akkor kapsz termékmintákat és sok hasznos kiadványt. Korábban kaptam egy tájékoztató füzetet is, amit még a kórházban tudtam böngészni.
Sztómája mindaddig észrevétlen marad, amíg azt mással meg nem osztja. Sportolhatok-e? A sztómával élőknek nem kell feladniuk a mozgás, sportolás örömét. A gyógytorna is hasznos lehet. Ha szeret úszni vagy szaunázni, használjon kisméretű (mini) zsákot vagy sztómasapkát. A ConvaTec termékválasztékában biztonságos megoldásokat talál. Továbbra is fürödhetek, zuhanyozhatok és eljárhatok úszni? Igen. A napközben használt terméket fennhagyva zuhanyozhat vagy fürödhet. Ugyanakkor azt le is veheti, hogy alaposabban meg tudja tisztítani a sztóma körüli területet. A sztómaterápiás segédeszközöket használhatja úszáshoz, de igény szerint viselhet diszkrét (mini) zsákot vagy sztómasapkát. A zsákok vízállóak, és szárazra törölhetők. Minden szűrős zsákhoz tartozik szénszűrőt fedő tapadó lapocska, amely kiküszöböli a szűrő nedvesedését és tönkremenetelét. Hatással lesz-e a műtét a szexuális életemre? Gyakran segít, ha érzelmeit megosztja partnerével. Ha Ön és partnere úgy érzik, hogy felkészültek rá, ismét természetes lesz a szexuális együttlét.
Ha feszélyezett amiatt, hogy a zsák "útban van", viselhet kisméretű (mini) zsákot, vagy akár használhat sztómasapkát ezen alkalmakkor. A műtét után fontos, hogy próbálkozzon partnerével, hogy megtalálják az élvezetes szexuális élethez vezető utat. Bizonyos problémák azért adódhatnak: Előfordulhat, hogy a férfiaknál nem alakul ki merevedés. Ha ez Önnel is előfordul, beszélje meg a problémát orvosával, ennek lehet egyszerű magyarázata is, de lehet, hogy szakorvoshoz kell fordulnia. Lehet, hogy a nők a kialakuló hegesedés és szűkületek következtében fájdalmat éreznek szeretkezés közben. Ha ez Önnel is előfordul, fontos, hogy szóljon a partnerének. Beszélje meg a problémát orvosával is, aki lehet, hogy nőgyógyászhoz küldi majd. Szexuális életét érintő kérdéseire választ kaphat kezelőorvosától vagy sztómaterápiás gondozójától. Utazhatok? Nincs rá ok, hogy ne pihenhetne akár egy másik kontinensen is. Ha repülővel utazik, azt tapasztalhatja, hogy kissé megnőhet a bélgáz mennyisége, de ez nem jelent problémát az olyan ConvaTec sztómás segédeszközök alkalmazása esetén, amelyek beépített szűrőt tartalmaznak.
Haskötő: A műtét után mondta az orvosom, hogy mindenképp használjak haskötőt. A kórházban kaptam is egyet, de az túl magas volt nekem, így vissza kellett hajtanom. No meg ugye a sztómámat se nyomhattam vele, így ott is fel kellett hajtanom. Tehát nem volt valami kényelmes. Elmentem egy gyógyászati segédeszköz boltba, ahol megtudtam, hogy létezik spéci sztómás haskötő is, amit ki lehet vágni. Felírattam receptre a sztómás nővérrel, így harmadannyi áron juthattam hozzá. Évente kettőt lehet felíratni. /Stomex-Hasi-tamasztoov-sztoma… Ha már csak egy valakinek is segített ez a poszt, akkor már megérte. Remélem, hogy kaptatok új ötletet vagy megerősítést a fentiekből. Hajrá mindenkinek, aki most ismerkedik a sztómássággal! vissza
Milyen ételeket együnk? (WEBBeteg – B. M. ; Forrás:, Lektorálta: Dr. Csuth Ágnes, családorvos) Hozzászólások (0) Cikkajánló Intim probléma Nyaraláskor is jó, ha van kéznél hüvelygomba elleni készítmény. (x) Permetezés A kerti munkák veszélyei, mire figyeljünk? A sztóma A sztóma egy olyan mesterségesen, sebészek által létrehozott bélnyílás a hasfalon, melyen keresztül a széklet a szervezetből távozni tud, és egy... Sztómaviselők a strandon Sajnálatos, hogy valakit elküldhetnek egy strandról azért, mert valami más a testén. A sztómások köztünk élnek. Lehet az újságos, a fodrász, a... Az ileosztóma: Mikor van rá... Az ileosztóma egy operációval kialakított nyílás a hasfalon, melyen keresztül a vékonybél (ileum) egy kis szakaszát kivezetik a testfelszínre. Sztóma: a segédeszköz-ellátás... A sztómával élők mindennapjairól nagyon kevés szó esik manapság, holott nem kevés embert érintő témáról van szó. Az egyik legkritikusabb... Sztómazsák nélkül létezni nem... A széklet akaratunktól függetlenül, teljesen szabályozatlan körülmények között ürül a szervezetünkből.