Pap (Schmied Zoltán) "Uram, juttass ki ebből a… hátad mögötti kis faluból. Hiszen itt templom sincsen. " Pajkaszeg kelleténél jóképűbb és sármosabb plébánosa finoman szólva is elégedetlen jelenlegi állomáshelyével – és nem csak azért, mert egy edzőteremmel kell osztoznia a kultúrház előadótermén, ha misét akar tartani. De mivel itt született, kölyökkora óta ismeri a nyája összes tagját (akik, ha mind összegyűlnek, pontosan öten vannak, és a legfiatalabb is elmúlt már 70 éves, ráadásul mind nőnemű) – és az elkóborolt bárányokat is, akik sose teszik be a lábukat a "templomba". Ők alkotják a falu lakosságának maradék 90%-át. Mert ez tényleg KIS falu – miként kicsi lakosainak egy főre jutó IQ-ja is. Amit azonban csak kevesen vesznek észre – ám a pap, pechjére, pont köztük van. Úgyhogy bármit megadna, hogy elszabadulhasson innen. Amikor azonban megtehetné ezt, hirtelen rájön, hogy mégiscsak jó neki itt. Ezen mindenki meglepődik – legfőképp ő maga. Doktor (Reviczky Gábor) "A cölibátust kellett volna megszüntetni, nem az inkvizíciót! "
A mi kis falunk című sorozat szombati folytatása elképesztő nézettséget ért el, de az RTL Klub Híradója zuhanórepülésbe kezdett. Az, hogy A mi kis falunk szombati epizódja lett a legnézettebb műsor a múlt héten, talán nem lep meg senkit, aki figyelemmel követi a nézettségi adatokat. A múlt héten végre új epizóddal jelentkező magyar sorozat a teljes lakosság körében átlépte az egymilliós álomhatárt: 1 098 803 néző követte figyelemmel az adást, és mindez 24, 1 százalékos közönségarányt jelentett a csatornának, vagyis majd minden negyedik éppen tévét néző kapcsolt A mi kis falunk ra. Már nagyon régen történt olyan, hogy egy műsor nézőszáma átlépje az egymilliós határt, úgyhogy jár a pont az RTL Klubnak. A kereskedelmi célcsoportban is jó eredményeket ért el a műsor: itt 372 682 néző figyelte A mi kis falunk eseményeit, és ez 23, 6 százalékos közönségarányt jelentett, vagyis elképesztően magas nézettsége lett a műsornak a 18 és 49 év közöttiek körében is. Forrás: RTL Klub/Sajtóklub És akkor most térjünk rá a megmagyarázhatatlan zuhanásra: az RTL Klub Híradó ja az utóbbi időben hétről hétre veszít nézettségéből a kereskedelmi célcsoportban: a múlt héten már csak 16, 4 százalékot teljesített átlagosan a csatorna hírműsora, ez a szám az előző, 10. héten még 17, 2 százalék volt, a 9. héten 18, 6 százalék.
Film 2020. április 07. 15:29, kedd Szekeres Viktor Az RTL Klub legsikeresebb sorozatát egy másik csatorna fogja maraton jelleggel ismételni. Április 10-én a Cool egy A mi kis falunk-maratonnal fog kedveskedni nézőinek, ami keretében a teljes első évad leadásra kerül. És ha ez nem lenne elég, akkor április 13-án mindezt a második szezon maratonoztatásával is megfejelik, de csak azt követően, hogy ismét adásba kerül az összes első szezonos rész. Ez tehát azt jelenti, hogy 7:00 és 23:00 között 16 epizód fog adásba kerülni. Ekkor még csak évi nyolc részben gondolkodott a csatorna a komédia kapcsán, azonban a 3. évad már 17 részből állt, míg a most befejeződött negyedik szezon már 18 részes lett. A rajongók számára rossz hír lehet, hogy mivel nem kezdődhetett el az ötödik évad forgatása áprilisban, így jó eséllyel az új etapot rövidebbre kell szabni. Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!
Istenem, az iskola... életem legszebb három éve volt. (Szifon) Minden alkalommal láthatósági mellényt viselnek, és minden alkalommal láthatóan részegek. Elvannak, mint a befőtt, békések, a légynek sem ártanak, igaz, ha akarnának sem tudnának. Elválaszthatatlan cimborák, együtt támasztják a lapátot, vagy a kocsma pultját. Lassan mozognak, de bizonytalanul. Ritkán beszélnek, de annak sincs sok értelme. Mégis kiválóan megértik egymást, úgy is mondhatjuk, hogy lelki társak. Ha probléma adódik, mindig számítani lehet arra, hogy tovább bonyolítják a helyzetet. Ha nem lennének, ki kellene találni őket. De szerencsénkre vannak. Egy ismert sztár főszereplésével vizsgafilmet forgatnak Pajkaszegen. Ehhez helyi szereplőkre is szükség van, így a közmunkások elindulnak a sztárság felé vezető rögös úton. Zsolt falu-blogjának köszönhetően a pajkaszegi szobor világhírnévre tesz szert. Zsolt és Nelli viszonya épp kibontakozna, amikor valaki közbelép… Filmelőzetes: A mi kis falunk
A legfontosabb számára, hogy álmai lovagja, Gyuri végre megkérje a kezét, és ennek elérése érdekében nem riad vissza semmitől. Gyuri (Lengyel Tamás) "Ne gondolkozz, focizz!!! " Egy igazi nagymenő, csak kicsiben. Addig ügyeskedik, míg végül mindig jól jár. A helyi gyerek focicsapatnak az edzője, és a falu önjelölt ezermestere, aki bármit meg tudna szerelni, de inkább naphosszat az imádott kocsiját tuningolja. A Polgármester is sokszor bízza meg feladatokkal- ezt általában Lacival együtt nem tudják megoldani. Mindenkivel jóban van, kivéve Stokival, a rendőrrel, aki folyton fülön csípné az örökös gyorshajtásért, ha egy kicsit több esze lenne. Gyuri mindig keresztülviszi a számításait, de Erika lehengerlő lendületével ő sem bír. Egy párt alkotnak, és boldogok együtt: Erika odavan Gyuriért, aki majdnem annyira szereti a lányt, mint a kocsiját. Gyuri még a szomszédba is kocsival jár, és az egyetlen dolog, amitől fél az a házasság, de Erikát ez sem állítja meg. Szifon (Debreczeny Csaba), Baki (Kerekes József), Matyi (Molnár Áron)- A község maguknak való közmunkásai.
A főszereplők: Polgármester (Csuja Imre) "Ígérem, hogy amíg én leszek a polgármester, az életszínvonalunkat megőrizzük. " Károly Pajkaszeg polgármestere. Láthatóan nem tagadja meg magától az élet örömeit. Számára a falu az első - rögtön a saját érdekei után. Egy igazi túlélő, aki folyamatosan ügyeskedik. A templom építésére kapott pénzből létrehozott halastónál tölti minden idejét, és a napi ügyeket szereti jobbkezére, Erikára hagyni. Tévedhetetlennek tartja magát, és úgy gondolja, mindig a közt szolgálja. Dörzsölt, rutinos. és gyorsan dönt- igaz, nem mindig helyesen. A hirtelen jött ötleteinek megvalósítását rögtön ki is adja feladatként a környezetének: Lacinak, a vele dolgozó unokaöccsének, Stokinak, a falu rendőrének, és Gyurinak a helyi gyerekcsapat edzőjének. Senkitől sem tart, kivéve a nővérét, Katit, a volt tanítónőt, és Tecát a kocsmárosnőt, aki talán még nála is nagyobb hatalommal rendelkezik a faluban. Bár az általa kitűzött célok, és a beígért fejlesztések nem mindig valósulnak meg, de ő az a polgármester, akit a falu megérdemel.
Laci (Bánki Gergely) "Látják, mennyivel különb vagyok a politikusoknál? Hazudhatnék is... csak észrevennék. " Laci, a fiatal álmodozó különleges helyzetben van a faluban - ő az, aki logikusan gondolkozik, és mindig felteszi a kérdéseket, amiket az adott helyzet megkövetel, de soha nem veszik komolyan. Kati, a volt tanárnő egyetlen fia, és a Polgármester unokaöccse. A nagybátyjának dolgozik, és afféle mindenesként segít be a hivatalban, Erika a felettese. Jó szándékú, és segítőkész, de sokszor azzal tenné a legtöbbet, ha nem próbálna segíteni, mert nem mindig sikerülnek úgy a dolgok, ahogy szeretné. Reménytelenül szerelmes Tecába, a kocsmárosnőbe. A Polgármester mindenben számíthat rá, ameddig az nem ellenkezik Teca érdekeivel - ilyenkor Laci két tűz közé kerül, és olyan megoldást próbál keresni, amivel mindenki jól jár, de általában pont az ellenkezője történik. Számára fontos a falu sorsa, és emiatt még arra is hajlandó, hogy elinduljon a Polgármester választáson a bálványozott nagybátyja ellen kihívóként.
Teca (Bata Éva) "Annak a nőnek óriási hatalom van a kezében! Sört csapol! " Teca a falu egyik legfontosabb embere - övé a helyi kocsma. Fiatal, és gyönyörű, de kemény és megközelíthetetlen. Egy ideig élt a városban is, de az apjától megörökölte a kocsmát, és végül a faluban maradt. Jó érzékkel vezeti az üzletet, és irányítja annak törzsközönségét - különösen a három elválaszthatatlan közmunkást, Szifont, Bakit, és Matyit. Laci odavan érte, de Teca igyekszik ezt nem észrevenni. A Polgármesterrel örökös versengés folyik kettejük között - míg Teca szeretné, ha a falu fejlődne, és közelebb kerülne a városban tapasztaltakhoz, addig a Polgármester jól megvan ezek nélkül. Az igazi ellenlábasa Erika, a Polgármester jobbkeze, aki féltékeny Tecára minden tekintetben, és attól fél, hogy Teca elcsábíthatja tőle Gyurit. Tecát viszont csak a Pap érdekli, akibe iskoláskoruk óta szerelmes. A kemény üzletasszony álcája mögött igazából romantikus lélek lakozik, aki kitűnik a faluból üzleti érzékével, és az újító gondolataival.