Ez olyan jelentős, hogy az evangélium elbeszélése egy pillanatra megszakad. Az evangélista megáll, és kiszól, hogy az igazság pillanatát megfogalmazza: "Amikor a katonák Jézushoz értek, mivel látták, hogy ő már meghalt, nem törték meg a lábszárát, hanem az egyik katona megnyitotta oldalát, amelyből azonnal vér és víz folyt ki. Aki ezt látta, tanúságot tett róla, és igaz az ő tanúsága. Ő tudja, hogy igaz, amit mond, hogy ti is higgyetek. Mert ezek azért történtek, hogy beteljesedjen az Írás: Csontját ne törjék össze. Egy másik írás pedig azt mondja, Látni fogják azt, akit keresztülszúrtak. " (Jn 19, 32-37). Balázs atya kifejtette: egy olyan elbeszélésben, amely eddig a valós eseményeket mondta el, miközben azok jelképes értelmét is feltárta, különösen hat ez a megállás, amikor valaki esküre emeli a kezét, és szinte az élete odaadásával is a teljes hitelességét megmozdítva akarja kifejezni, hogy igaz az, amit most elmond. Amikor János evangéliuma keletkezett, némelyek kétségbe vonták, hogy Jézus, az Isten Fia, valóságos ember is volt.
Martos Levente Balázs biblikus tanár, a Pápai Biblikus Bizottság tagja, a Központi Papnevelő Intézet (KPI) rektora eredetileg a debreceni Szent Anna-főplébánián tartotta volna meg a triduumot. Mivel ez most nem volt lehetséges, a főplébánia és a Magyar Kurír közreműködésével hírportálunk YouTube-csatornáján adjuk közre triduumos elmélkedését. Martos Levente Balázs három tanút "hívott meg" a Szentírásból, hogy beszélgessünk velük, és rajtuk keresztül Istennel. Az első vendég egy különös ószövetségi alak, a prédikátor volt, aki azt üzente, hogy a szívünkben jelen van az Örökkévaló. Második alkalommal a prófétai irodalom különleges szereplőjéről, a Szenvedő Szolgáról beszélt, akit Izajás próféta könyvéből ismerünk, és benne Jézus Krisztusra ismerhetünk. Harmadik alkalommal a szeretett tanítványt említette az előadó. Emlékeztetett rá: a Jelenések könyve Jézust nevezi hűséges tanúnak. Talán azért, mert Istenről, az Atyáról hűségesen tanít, és mert egész élete, halála és feltámadása is az örök igazságról beszél.
8. Bartha Zsolt lepuffantja Berényi Mikit A Mátyás király tér csajozógép fenegyereke, a börtönviselt vagány, Bartha Zsolt ( Rékasi Károly) dörzsöltebb ügyeskedő volt Kertész Gézánál, ő vezette ugyanis a társasház aljában álló Rózsa bisztrót (de n éhány rész erejéig a pornófilmes bizniszbe is fejest ugrott, az irodájában pedig sorra adták egymásnak a kilincset az alvilági nehézfiúk). Minden idők egyik legemlékezetesebb tévésorozatos jelenete volt, amikor Zsolt egy hangtompítós pisztollyal lepuffantotta a sorozat örökös rosszfiúját, Berényi Mikit. Ez ráadásul mozgóképtörténeti mérföldkő is volt, hiszen főműsoridős napi szappanoperában nemigen kiabáltak sem előtte, sem azóta, hogy " A kurva anyádat, dögölj meg! " 9. Berényi András halála Számtalan bűntett száradt a sorozat eddigi 22 éve alatt Berényi Miki lelkén, de minden rémtette közül talán a testvére halála az, ami miatt örökké a pokol tüzében fog égni. Miki ugyanis a történet szerint eredetileg a 2009-ben felbukkant féltestvérüket, Berényi Attilát ( Domokos László) szerette volna eltenni láb alól, csakhogy az általa felbérelt, pontagyú verőlegények összetévesztették a két testvért, és miután sarokba szorították Andrást egy toronyház tetején, ő megcsúszott és a mélybe zuhant.
(A vetkőzős jelenetért ide kéretik kattintani! ) 5. Zsófi és Kinga a jakuzziban Bár közel sem kapott akkora hírverést a sajtóban, mint Tilda vetkőzése, egészen biztos, hogy férfinézők százezreinek indította be a piszkos fantáziáját a fenti, béna szexfilmekbe illő, klisés jelenet. Berényi Claudia unokahúga, Zsófi ( Kiss Ramóna) épp a gazdag nénikéje luxusrezidenciájában, egy kétszemélyes jakuzziban pezsgőzik bikinis barátnőjével, Géza (ex)feleségével, Kingával ( Balogh Edina). Csakhogy az egyikük beszorult a fürdőszobába – épp akkor, amikor Bartha Zsolt állít be egy rekesz piával Claudiához... 6. Hoffer Misi coming outja A másság elfogadását már a '90-es években is fontos küldetésnek érezték a hazai tévécsatornák, ezért népnevelési célzattal 1990-ben a Szomszédok ba is bekerült egy kimondva-kimondatlanul meleg karakter: Oli úr. Majdnem egy évtizeddel később a Barátok közt egyik főszereplőjéről, a jó tanuló, jószívű Hoffer Misiről ( Halász Gábor) is kiderült, hogy homoszexuális. Ezt viszont titkolnia kellett a történet szerint a konzervatív melós apja elől, és mivel el akarta kerülni, hogy a magánélete szóbeszéd tárgyává váljon a pletykás társasházban, még egy kamu párkapcsolatot is bevállalt.
Freddie tervezte a Queen együttes ikonikus logóját, a nevet is ő találta ki, és ő felelt a fellépésen hordott ruhákért is. Eleinte a Queen nem volt különösebben ismert, sem népszerű együttes, de Freddie elképesztően tehetséges énekes és zeneszerző volt, rengeteg zenei stílust kevert, és mert kockáztatni. A nagy áttörést 1975-ben a Bohemian Rhapsody kislemezükkel érték el, onnantól kezdve nemzetközi hírnévre is szert tettek, turnék és féktelen partyk várták őket. Sokan arra gondoltak, hogy ez a dal volt Mercury "coming outja", mert előtte nem sokkal szakított barátnőjével, Mary Austinnal, akivel 6 évig voltak együtt (és aki halála napjáig közeli barátja és nyilvános eseményeken a partnere volt). Megindult a zenekar szekere és kaptak hideget-meleget bőven, mindenesetre milliók rajongtak értük. A zenekar frontembere két végén égette a gyertyát, elképesztő hévvel vetette bele magát a melegéletbe, bárokba járt, és minden este más férfit/férfiakat vitt haza. Több hosszabb-rövidebb kapcsolata is volt, ezek mind viharosak és furcsák voltak.
© Fotó Olvasónk, Lajos / Index Ahogy arról már korábban írtunk, tavaly július 13-án holtan találták Bogdán Lászlót, a Baranya megyei Cserdi polgármesterét. Az Index forrásai szerint a roma polgárjogi aktivistaként is ismert politikus öngyilkos lett, holttestére az önkormányzat egyik épületében találtak rá, miután a családja keresni kezdte. Halálát követően számtalan feltételezés, találgatás indult útjára, a miértre a család ügyvédje, Visegrády Zoltán adott választ. A polgármester halálát követően elmondta, "mindenféle megalapozatlan összeesküvés-elméletek, legendák születtek" – ezek tisztázására közölt egy bejegyzést a Facebook-oldalán. Tény, hogy Bogdán László tragikus halála az általa megkezdett, jelentős összegű beruházások meghiúsulásával hozhatók összefüggésbe, a halála oka egy általa kezdeményezett beruházás kapcsán keletkezett pénzügyi elszámolási probléma. Bogdán László szívügyének tekintette ezeket a beruházásokat, de minden erejét felőrölte a beruházások megvalósulásának sorozatos kudarca.
A tanítvány viszont kimondja, hogy Ő valóban meghalt értünk. A KPI rektora idézte Pilinszky Jánost is: "Minden lélegzetvétel megsebez és leterít valahány szívverés. Különös, hogy a tenger halhatatlan, holott minden hulláma végítélet. " Hozzátette: számára a kijelentés, hogy "Minden lélegzetvétel megsebez…" egyszerre tanúskodik a halálról és a születésről. Amikor valaki megszületik, azonnal felsír. Először érzi a friss levegőt a saját tüdejével, ugyanakkor azt is érezzük, máris fáj az élet, sírva születünk ebbe a világba. És ez a pillanat a haldoklásé is, amikor "leterít valahány szívverés". Az Emberfia, aki ott haldoklik a kereszten, zihálva vesz levegőt, talán utoljára, és közben ajándék minden szívverése, nekünk. A szeretett tanítvány közel volt Jézushoz abban a súlyos pillanatban, hogy vele azonosulhasson. Minden lelkigyakorlat célja, hogy rácsodálkozhassunk Isten egész gazdagságára, és átvehessük Isten szemléletét. Úgy nézhessük a világot, olyan gazdagon, ahogyan csak ő látja, hogy ebben a világban mi is egyenesebben, bátrabban élhessünk.
Gustav csak mindezek után kezdett el ténylegesen híres lenni, egyre többen támogatták őt, többek között a SchemaPosse nevű társasággal is jóba lett. Kiadásra került a Come Over When You're Sober című album is, aminek a megjelenését eredetileg 2017. augusztus 11-ére jelentették be, ami egy kis késéssel, de végül augusztus 15-én jelent meg. Come Over When You're Sober, Pt. 1 album borítója A lemez a Billboard 200-as listáján az előadó addigi csúcspontját elérve a 38. helyen végzett. Lil Peep a sikerek után egy promotáló turnét jelentett be, azonban két nappal a turné végezte előtt elhunyt turnébuszán drogtúladagolás miatt. Az előadó menedzsere állítólag kétszer is ellenőrizte Gustav állapotát, de a harmadik alkalommal, amikor ránézett már holtan találta, és nem lélegzett. Lil Peep Halála Után Kiadott Projektek: Gustav eltávozása előtt kőkeményen dolgozott további projekteken, posztomusz munkái közül kiadásra került a Sixteen Lines című számához a videóklip, megjelent 2018. január 12-én a Marshmello val közös száma, a Spotlight, de mindezek mellett közreműködött Juicy J: Got Em Like című számában is, amelyben Wiz Khalifa is szerepelt, de ezenkívül 2018. január 27-én Teddy, egy SoundCloud rapper közzétette közös zenéjüket Dreams & Nightmares címmel.
Halálát 2016. december 18-án hirtelen szívmegállás okozta. Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.
A Jelenések könyve azon íráscsoporthoz tartozik az Újszövetségen belül, amelyeket jánosi iratoknak szoktunk nevezni, és amelyek nemcsak Jézust nevezik tanúnak, hanem egy láncolatról beszélnek, tanúk soráról, akik egymásnak adják át az igazságot. Ez az iratcsomag nem csupán emberi értelemben fogalmazza meg a tanúságtétel értékét, a tudás továbbadását, hanem az élő kapcsolatra mutat rá. A tanú valakit megismert és megszeretett, a szívével megértett, és erről tesz tanúságot. A szeretett tanítványról János evangéliumában olvashatunk. Neki különleges kapcsolata van Jézussal, e kapcsolat révén írja meg egész tanúságtételét. Az evangélium legutolsó fejezetében olvassuk: ez az a tanítvány, aki tanúságot tesz minderről, és mi tudjuk, hogy igaz az ő tanúsága. A szeretett tanítvány az egész közösség részéről bizalmat érez, ami tanúskodik szavahihetőségéről is – hangsúlyozta Martos Levente Balázs. Felhívta a figyelmet arra is, hogy ez a szeretett tanítvány az, aki Jézus halálának pillanatában is megszólal.