Dr. Tenk Miklósné Dr. Zsebe Andrea, a Pető Kar dékánja elmondta, hogy a Magyar Nemzeti Tanács és a Semmelweis Egyetem Pető András Kara között öt éve fennálló szakmai együttműködés keretében indulhat meg a képzés Szabadkán. - A Pető András kar az idén 250 éves Semmelweis Egyetem hatodik karaként csatlakozott az egyetemhez 2017 őszén. Az egyetem akkor bővítette addigi képzési portfólióját, s az orvosképzés és az egészségügyi szakemberképzés mellett a pedagógusképzéssel a nyolc féléves konduktor BA képzés egyetemi diplomát adó képzés lett. A szak iránt egyre nagyobb az érdeklődés. Zsebe Andrea elmondta, hogy hét nemzetközi intézménnyel van képzési megállapodásuk, 18 határon túli és 2 nemzetközi intézményben van fejlesztési projektjük. A Semmelweis Egyetem a világranglistán a 457. helyen szerepel, azaz tavalyhoz képest 34 helyet lépett előre. A Pető-módszer segítségével budapesti központjukban évente 1700 gyermeket és felnőttet fejlesztenek, a vajdasági projekt keretében az elmúlt 3 évben Zentán, Kishegyesen és Szabadkán 150 fő gyermeket és felnőttet fejlesztettek.
Alapítvány Csömör Kerekasztal, beszélgetés az előadókkal és meghívottakkal 13:00 Ebéd
A leendő szakemberek szükség esetén akár már a kora- és újszülöttek fejlesztésébe is bekapcsolódhatnak, és a korábbinál is több páciens ellátását segíthetik például a stroke-on átesettek vagy balesetet szenvedettek rehabilitációja során. Az integráció tehát egyértelműen segíti az immár Pető András Karként működő intézmény további fejlődését, "semmi sem vész el, minden megmarad és tovább fejlődik, erősödik" – mondta a miniszteri biztos. Magasabb szintű oktatási, nevelési, kutatási, fejlesztési feladatok ellátására nyílik lehetőség többek között az ortopédia, az idegtudományok és a gyermekgyógyászat terén. A közalkalmazottak továbbfoglalkoztatása az egyetemen a munkajogi jogutódlás szabályai szerint valósul meg. A Semmelweis Egyetem és a Pető András Főiskola több hazai és nemzetközi projekt kapcsán hosszú ideje folytat tudományos és szakmai együttműködést. Ráadásul, mint Hankó Balázs fogalmazott, mindkét intézménynév jól cseng nemzetközi szinten is. Rétvári Bence is azt hangsúlyozta korábban az egyesüléssel kapcsolatban, hogy a lépéssel növelhetik mindkét intézmény nemzetközi hírnevét, továbbá a hallgatói létszámot is.
Tizenkét hallgató fogja tanulni a mozgássérültek rehabilitációjának módszereit Fotó: Németh Ernő A sajtótájékoztató résztvevői Kosányi Tamás köszönti a vendégeket Képzést indít Szabadkán, a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központban, a 2019–2020-as tanévben a budapesti Semmelweis Egyetem Pető András Kara. A hallgatók konduktorsegítő szakirányú továbbképzés elméleti és gyakorlati képzésen vehetnek részt, a másoddiploma megszerzése után pedig mozgássérült gyerekek rehabilitációját segíthetik. Vajdaságban ezzel egyidőben felmérést végzett a Magyar Nemzeti Tanács, hogy mekkora igény lenne beteg gyermekekkel való foglalkozásra. Minderről pénteken sajtótájékoztatón számoltak be a Pető András Kar és az MNT munkatársai. - Többéves munka, koordináció eredménye az, hogy a képzés Szabadkán elindulhat, s a VM4K és a Szekeres László Alapítvány számára kiváltság lehet, hogy itt indul a képzés, de ugyanakkor minden vajdasági magyar számára is kiváltság lehet, hogy egy hungarikumnak számító képzés szülőföldünkön és magyar nyelven hallgatható – mondta köszöntőjében Kosányi Tamás, a VM4K képzési referense.
A karon korszerű, gyakorlatorientált konduktorképzés folyik, emellett felnőttképzési programokat is megvalósít az értékelvűség és a teljesség jegyében, hazai és nemzetközi színtéren. A konduktív nevelés A konduktív pedagógia, mely Dr. Pető András nevéhez fűződő nevelési rendszer, habilitációs, rehabilitációs eljárás. A konduktív nevelési rendszer lehetőséget ad a személyiség minden oldalú kibontakoztatására és ugyanakkor lehetővé teszi a társakkal való együttműködést is, előkészít a valódi integrációra. Dr. Pető András alapgondolata az volt, hogy az idegrendszer a károsodások ellenére is rendelkezik tartalékokkal, új kapcsolatok kiépülésének lehetőségével, és ezek a tanulási-tanítási folyamat megfelelő vezérlésével mozgósíthatók. Ezért nevezte el módszerét "konduktívnak", amely latin eredetű kifejezés, jelentése: rávezetés. A konduktív pedagógia egyik legfontosabb célkitűzése, hogy tanulni tanítson, azaz a tanulási képességeket fejlessze, függetlenül az életkortól a központi idegrendszeri sérüléssel élő személyeknél.