Tanulóink fizikai állapota kiváló. A heti öt testnevelés óra keretein belül megtanulnak úszni, lövészeten vesznek részt. Ezen felül a képzési formától függően hetente 1-4 önvédelmi órájuk is van, ahol a kung-fu és judo sportokkal ismerkednek meg. Ezen két versenyen felül azonban diákjaink sok, más versenyen veszek részt: idegen-nyelvi versenyeken, szavalóversenyeken, közlekedésbiztonsági, katasztrófavédelmi, történelmi, szabadtéri kondipark versenyeken, iskolák közötti foci- és kosárlabda mérkőzéseken, lövészversenyeken. A versenyeken kimagasló eredményeket érnek el, ezt köszönhető szorgalmuknak és felkészítő tanáraik kitartó munkájának. Nem csak a sport, hanem más műveltségi területen is kiemelkedő teljesítményt nyújtanak diákjaink. Diákszínjátszó-kör is működik az intézményben. A gimnáziumi tanulóknak már 11. évfolyamon tartunk érettségi előkészítő foglalkozásokat, közép-illetve emelt szinten. A végzős tanulók közül többen érettségiznek emelt szinten belügyi rendészeti ismeretek tantárgyból, felsőfokú tanulmányaikhoz ez elengedhetetlen.
Bemutatás Derecske az Alföldön fekszik Debrecentől 21km-re délre a 47-es főút mentén. A város határában folyik a Kálló nevű patak. Derecske határában jó minőségű termőföldek vannak. A települést 1291-ben említi első ízben írásos forrás, ami váradi püspökség tizedösszeírásából való. A régészeti leletek tanúsága szerint ez a vidék már a honfoglalás előtt is lakott hely volt.
Érettségire felkészítő tanfolyamok Ha úgy érzed szükséged van egy kis segítésre az érettségire való felkészüléshez, akkor gyere, nézd meg a képzéseinket. Új szakképzesítések 2021 Képzések az ország számos pontján már az új képzési rendszer szerint. OKJ képzés választás Nem is olyan könnyű, igaz? Nézz szét nálunk, válassz 1200+ tanfolyamunk közül. Méhész OKJ tanfolyam ORSZÁGOSAN MÉHÉSZ TANFOLYAMOT KERESEL? Az 1 éves tanfolyam során gyakorlati tudást kapsz profi oktatóinktól. Kattints és jelentkezz most 19 városban induló méhész képzésünk egyikére. Közúti elsősegély e-learning Legyen az elsősegély a jogsid megszerzésének legélvezetesebb része! Otthonról, egyszerűen, ütősen, tuti vizsgatippekkel! Állatgondozó OKJ képzés Budapesten Állatgondozó OKJ tanfolyam Budapesten gyakorlattal, profi oktatókkal, részletfizetéssel. 9 ellenállhatatlan érvünkért kattints ide! A videózás alapjai Szeretnéd megtanulni a videókészítés alapjait? Üzleti videó készítés, vlogolás, interjúk, a piackutatástól a bevételszerzésig.
- 6 hónapja - Mentés szociális munkatárs Derecske Bihari Egyesített Szociális Intézmény Bihari Egyesített Szociális Intézmény a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. - 8 hónapja - Mentés Derecskei Bocskai István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Intézményvezető Derecske Emberi Erőforrások Minisztere Emberi Erőforrások Minisztere a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. § alapján pályázatot hirdet Derecskei Bocskai István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskol... - 8 hónapja - Mentés Ügyfél kapcsolattartó Derecske Ügyfél kapcsolattartó munkakör! Kimagasló kereseti lehetőséggel, exkluzív irodáinkba érettségivel vagy diplomával rendelkező kollégákat felveszünk Ügyfél kapcsolattartó területre! Pályakezdők, aktív... - kb. 1 éve - Mentés Lakossági Tanácsadó Derecske Lakossági tanácsadói állás szakembereknek, pályakezdőknek, aktív nyugdíjasoknak is! Ha hosszú távú anyagi biztonságra és elismerésre vágysz gyere, dolgozz nálunk! Mi elhivatottan képviseljük ezt a s... - több, mint 1 éve - Mentés Területi értékesítési vezető Derecske Univerzális megoldásokat nyújtó cégünk munkatársakat keres az alábbi pozícióba: Területi értékesítési vezetőA leendő munkatárs feladatai: • a Cégünk képviselete és üzletpolitikai célkitűzéseinek ér... - több, mint 1 éve - Mentés Lakossági tanácsadói állás Derecske Lakossági tanácsadói állás szakembereknek, pályakezdőknek, aktív nyugdíjasoknak is!
Ha hosszú távú anyagi biztonságra és elismerésre vágysz gyere, dolgozz nálunk! Mi elhivatottan képviseljük ezt a s... - több, mint 1 éve - Mentés Lakossági Tanácsadó Derecske ORSZÁGOS HÁLÓZATUNK IRODÁIBAKiváló beszédkészséggel rendelkező, jó megjelenésű kollégákat keresünkLakossági tanácsadói (bank és biztosítási) terümagasló kereseti lehetőség! - Diploma vagy,... - több, mint 1 éve - Mentés Bébiszitter, gyermekfelügyelő Derecske Gyermekfelügyelőt, bébiszittert keresek nyárra, vagy akár hosszabb távra óvodás gyermekem mellé, csak alkalmakra véletlenszerű hétköznapokra. Általában 8-tól 14. 00-ig. Energikus, intelligens, ápolt,... 4 éve - Mentés
Palotás, Keringő, Polka A témahetet fakultatív kézműves programok színesítik. 1 alkalommal, 4 nap, naponta 6 óra 2011. félév (június)
A testnevelés órák többsége a Városi Sportcsarnokban valósul meg, ahol nagyobb tér és több eszköz áll a diákok rendelkezésére. A város tulajdonában van két szabadtéri kondipark is, melyet tanulóink korlátlanul, szabadidejükben is használhatnak. A sportot szerető tanulóink között többen hivatalos egyesület tagjai. Az ÉReTT által szervezett alkalmakon részt veszünk, és azon munkálkodunk, hogy a tehetségeket hogyan, milyen formában lehet segíteni, támogatni. Egy, az ÉReTT által szervezett programon, 2016. május 19-én Baktalórántházán intézményünk bemutatkozott a többi intézmény előtt, részletezte képzési programját, elemezte, hogyan választjuk ki a tehetségeket, és hogyan segítjük őket. 2016-ban intézményünk pályázott az "ÉReTT Tehetségígéret Díj" és az "ÉReTT Tehetségsegítő Díj" kategóriákban. Az "ÉReTT Tehetségígéret Díj" kategóriában Vida Ádám, akkor 11. b osztályos tanuló elnyerte az emlékplakettet és oklevelet, mert a rendészeti versenyeken kiemelkedő eredményt ért el, ezen felül más versenyeken is képviselte a derecskei Rákóczit.
Derecske applikáció Töltse le ingyenes mobilappunkat és értesüljön időben mindenről! Megtalálható minden olyan információ, ami elsősorban a helyi lakosoknak szól és ezeket mind egy kattintással el tudja érni telefonon.