A gyászoló családja tudatja mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy H AJDU MIHÁLYNÉ Gondán Erzsébet (a városi tanács megalakulásától nyugdíjazásáig a hivatal dolgozója) 2021. június 25-én, életének 92. Drága halottunkat 2021. július 12-én 9 órakor polgári szertartás szerint kísérjük utolsó útjára a lajosmizsei temetőben. Emlékét szívünkben őrizzük! "Búcsúztam volna tőletek, De erőm nem engedett, Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek. " Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy T ALLÓSI DEZSŐ 84 éves korában elhunyt. július 12-én 14. 30-kor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik édesanyánk, S IMON JÁNOSNÉ temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család Bánatos szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága férjem, édesapám, nagyapánk, dédnagyapánk NÉMETH LAJOS a Dunagép Kft egyik alapítója életének 83. évében rövid betegség után elhunyt.
Örök nyugalomra helyezése 2021. július 06-án 11 óra 30 perckor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HOSCHEK LAJOS 88 éves korában elhunyt. július 7-én 10 órakor lesz a kisapostagi yacht kikőtőben. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy S ZALLÁR ZOLTÁN 7 0 éves korában elhunyt. Búcsúztatója 2021. július 8-án 13 órakor lesz a Dunaújvárosi Kegyelet Kft. rendezvénytermében. Kérünk mindenkit, hogy csak egy szál virággal róják le kegyeletüket. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy D ÖMÉNY SÁNDORNÉ 69 éves korában elhunyt. július 8-án 10 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy B ODRI ISTVÁNNÉ Erzsike 9 0 éves korában elhunyt. július 9-én 13 órakor lesz a dunaújvárosi köztemetőben.
Mikor viheti a gépkocsit a végrehajtó? – D. A. S. Jogvédelmi Biztosító Zrt. Ez a weboldal sütiket használ a kényelmesebb, személyre szabottabb böngészés és látogatói statisztikák készítése érdekében. A honlap használatával Ön elfogadja, hogy az oldal sütiket használ. Kérjük, a böngészés megkezdése előtt olvassa el a sütikezelésről és az Ön által elvégezhető beállításokról (sütik tiltása vagy törlése) tájékoztatónkat ( Tájékoztató a sütikezelésről). Részletes adatkezelési tájékoztatónkat pedig a honlapunk alján, az Adatvédelem menüpontra kattintva érheti el.
Figyelt kérdés Hogyan kell/lehet ezesetben a vásárlást, papírokat elintézni? 1/4 anonim válasza: 77% Menekülj... lefoglalt járművet nem fognak a nevedre írni, lényegében egy olyan vagyontárgyat akar eladni, ami már nem az övé (lefoglalták valamilyen tartozás fejében) 2020. júl. 17. 17:07 Hasznos számodra ez a válasz? 2/4 anonim válasza: 62% Nem értem hogy ez neked miért kérdés, mit nem értessz azon hogy le van foglalva. 2020. 18:05 Hasznos számodra ez a válasz? 3/4 anonim válasza: 39% #1 Ha tartozás van, akkor viszont jó eséllyel a bank foglalta le, nem? Ezt követően pedig feltételezem nem tervez rajta túl sokat ülni, hanem inkább továbbadja mondjuk egy kereskedésnek, hogy fedezze a veszteségeit. 18:28 Hasznos számodra ez a válasz? 4/4 anonim válasza: 52% Az okmányirodában jegyzik be a foglalás tényét, jogerős bírói végzéssel. Bárki kérhet bejegyzést, aki perben állt a tulajjal. 18:48 Hasznos számodra ez a válasz? Kapcsolódó kérdések: Minden jog fenntartva © 2021, GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | WebMinute Kft.