Az olimpiai faluban is megjelent a koronavírus Alig egy héttel a nyitóünnepség előtt megvan az első pozitív koronavírusteszt az olimpiai faluban – közölték szombaton a tokiói ötkarikás játékok rendezői.
hat év kihagyás után, október 6-án startol el, melyben 100 magyar munkatárs mellett, sok-sok dél-afrikai kolléga is részt vesz. Az RTL Klub legnagyobb idei vállalkozását pedig nemcsak esténként követhetik a nézők, hanem délutánonként az RTL II-n is szórakozhatnak a celebeken, amit Lilu konferál majd. A 20 híresség egyébként két turnusban váltja majd egymást és hat hetet töltenek az extrém forgatási helyszínen.. Apropó helyszín, a csatorna ezt is titokban próbálta tartani, de Balázs reggeli rádióműsorában elkotyogta, hogy a celebek a dél-afrikai Kruger Nemzeti Parkban élik majd mindennapjaikat. A műsorvezető által említett park Dél-Afrika egyik leggazdagabb élővilágú környezete, amelynek 19 ezer négyzetkilométeres területén mind az öt afrikai nagyvad – az oroszlán, a leopárd, az elefánt, a kafferbivaly és az orrszarvú – megtalálható. Közülük az elefántok is támadtak már emberre. De ez még nem minden. A parkban fokozott a maláriaveszély, különösen az esős évszakban, amely épp most kezdődik.
Műsorújság Teljes adás Összes műsor Celebklub Cinemaklub Sorozatklub Jelentkezés Kvíz adatvédelem Vállalati hírek RTL Most+ Adatvédelem Impresszum Médiaajánlat Terjesztés Karrier Káros tartalom bejelentése Copyright 2021 - RTL Magyarország. Minden jog fenntartva.
A műsorvezető páros Dél-Afrikából is zavartalanul vezeti majd a Class FM-en minden hétköznap reggel jelentkező Morning Show-t is. Másfél hónapon át közel 9000 kilométer távolságból ébresztik a Class FM reggeli műsorának hallgatóit. Még sosem volt rá példa, hogy egy rádióműsor ilyen hosszú időn keresztül jelentkezzen egy másik kontinensről. A korábbi két évadhoz hasonlóan hétköznap délutánonként ezúttal is jelentkezik majd a reality kísérőműsora, a Celeb vagyok, beszéljük meg! Lilu vezetésével, ezúttal az RTLII-n. Fotó: RTL Klub/Sajtóklub Az RTL Klub bemutatta legújabb műsorvezetőjét Nézd meg, kik azok a magyar sztárok, akik a TV2 arcaiként lettek ismertek, majd átmentek az RTL Klubhoz!
Színész, séf, pornósztár - ahogy szokás. Az RTL klub november 27-én újra indítja a Celeb vagyok, ment ki innen valóságshowját. A műsorvezetést Sebestyén Balázs és Vadon Jani helyett új páros, Kiss Ramóna és Puskás Peti veszi át. A szereplők pedig: Wossala Rozina, séf, Herczeg Zoltán divattervező, Köllő Babett színésznő, a Luxusfeleségek szereplője, Kabát Péter focista, Survivor Klaudia, Tóth Andi, 2014-es X-Faktor győztese, ÉNB Alexa, Pumped Gabo, Pintér Tibor színész, Anger Zsolt színész, Lukács Miklós, a Reggeli műsorvezetője és a felnőttműfaj legendája, Cicciolina Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: Hírek Ötvenmilliót ér egy arany Tokióban Eddig nettó harmincötmillió járt egy első helyért. Horvátország beoltja a turistákat Mindenki ingyen megkaphatja náluk, aki pihenni megy. Leállt a Digi, nincs tévé és internet sem szinte az egész országban Gyakorlatilag mindenhol elérhetetlenek a Digi szolgáltatásai, nincs netkapcsolata és tévéadása sem jelenleg az előfizetőknek.
54-féle kígyófajta is él itt, köztük a fekete mamba, amelynek marása szinte minden esetben halálos. Mellette eltörpül a krokodilok és a különböző mérges pókok jelentette veszély. Ennek tudatában biztosan számolhatunk néhány igazán izgalmas pillanattal. A szereplők kilétét eddig csak találgattuk, de az RTL Klub ma délelőtti sajtótájékoztatóján, melyet stílusosan a Fővárosi Állat- és Növénykertbe szerveztek, kiderült végre a titok. Íme, az embert próbáló kalandra vállalkozó celebek teljes névsora: Cooky, Puskás Peti, Bea asszony, Aleska Diamond, Szabó Zsófi, Bárdos András, VV Éva, VV Aurelio, Fördős Zé, Krasznai Tünde, Gáspár Laci, Erdei Zsolt, Molnár Andi, Novák Angéla, Nyertes Zsuzsa, Dudás Niki, Pars Krisztian, Bódi Sylvi, Bunyós Pityu és Hevesi Kriszta. Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.
Vége a találgatásoknak és a pletykáknak, végre kiderült, ki az a 20 magyar híresség, akit az RTL Klub száműz túlélő show-jába. Mióta áprilisban kiderült, hogy az RTL Klub elindítja a Celeb vagyok, ments ki innen! harmadik évadát, folyamatosan szivárogtak ki a nem hivatalos információk a műsorral kapcsolatban. Már tudtuk, hogy a műsorvezetők ezúttal is Vadon Jani és Sebestyén Balázs lesznek, aki családját is magával viszi a gyönyörű, ám igen veszélyes forgatási helyszínre, de most az is kiderült, hogy a Morning Show triójának harmadik tagja, Rákóczi Feri is útra kel, hogy továbbra is közös helyszínről vezethessék a rádióműsort. Ez igazi szenzációnak számít, hiszen még sosem volt rá példa, hogy egy piacvezető rádióműsor ilyen hosszú időn keresztül jelentkezzen egy másik kontinensről. A Morning Show a szokásos módon, itthoni idő szerint reggel 6-kor kezdődik majd. A műsorvezetőknek apró könnyebbség, hogy a téli időszámítás miatt Dél-Afrikában ilyenkor már 7 óra lesz. A Celeb vagyok, ments ki innen!