Viszont ha minden egyes alkalmat megragad, még azokat is, mikor nem feltétlen lenne szükséged a segítségére (például minden egyes alkalommal kinyitja előtted az ajtót), akkor már nem csak szimpla udvariasságról beszélhetünk. 9. Keresi a társaságod Ez csak akkor lesz feltűnő, ha már beszélőviszonyban vagytok. Ha azt látod, hogy nagy társaságban is folyamatosan Veled szeretne beszélgetni, és hiába próbálják eltereni a figyelmét barátai vagy kollégái, akkor sem tántorít mellőled, na, az már jelent valamit! 10. Próbál megnevettetni Béna viccek, humorosnak szánt próbálkozások? Valószínűleg meg akar nevettetni, mert imádja a mosolyodat! Ne ijedj meg, az esetlensége nem abból adódik, hogy nem ismeri a humort, csak épp oltári zavarban van. +1. Megérint Ha azt veszed észre, hogy "véletlenül" átkarolja a derakadat, esetleg "épp nem vette észre", hogy hozzáért a kezedhez, akkor kétséged se legyen afelől, hogy szándékosan próbál megérinteni, hiszen vonzódik hozzád! Ha pedig ezek közül a jelek közül legalább három igaz Rátok, akkor az már elég bizonyíték, hogy valóban szimpatikusnak talál.
Konkrétan a szemöldök felemelkedését, majd visszasüllyedését szinte lehetetlen szabad szemmel kiszúrni, hiszen mintegy reflexszerűen megy végbe, ha valaki egy számára tetszetős személlyel találkozik. Nem kell tehát folyamatosan a kiszemelted szemei fölött húzódó szőrsövényt pásztáznod, inkább az egész arcát lesd, ha meg akarsz arról bizonyosodni, hogy tetszel neki! Amennyiben pedig az említett csodálkozó tekintetet érzed magadon egy pillanatig, valószínűleg elkönyvelheted, hogy ezúttal nem hiába vetetted bele magad az éjszakába. Ajakdörzsölés Nem a szemöldök felhúzása az egyetlen reflexszerű mozdulat azonban, amit figyelhetsz, van egy ennél szembeszökőbb gesztus is. Ha ugyanis valaki egy számára vonzó személyt pillant meg, a testében automatikusan felgyorsul a vérkeringés, ami nemcsak piruláshoz vagy történetesen a nemi vágy fellobbanásához vezethet, de ennél prózaibb következménye is van. Amikor ugyanis a vér fokozatosan eljut az arcba is, különösen az erekkel dúsan hálózott területeken, mint amilyen az ajak, viszketés jelentkezhet.
A kérdés már csak az: Te mit lépsz?