Ez a tett viszont nem szerencsés, mert nem tudhatjuk, hogy a sötétből minket figyelő másik civilizáció nem fog-e emiatt gyengének és sebezhetőnek titulálni minket, és ahogy az a regényben is történt, támadást, inváziót indítani ellenünk a lakható területekért. A problémát olyannyira illik komolyan venni, hogy nem sokkal halála előtt még Stephen Hawking is aggályait fejezte ki a SETI kutatások és az űrbe sugárzott rádiójelek miatt. Logikailag ugyanarra a következtetésre jutott, mint A halál végének kínai szerzője: bármi, ami odakinn van, veszélyes lehet az emberiségre nézve, illetve hogy az emberiség csak úgy lesz képes túlélni saját pusztulását és sebezhetőségét, ha szétterjed az ismert naprendszerekben, így akár a Föld, akár más, emberlakta kolónia elestét követően marad utánunk még valaki, aki továbbviszi a fajt és annak kultúráját. Kínait és nem-kínait egyaránt. Cixin Liu: A halál vége Eredeti cím: 黑暗森林 Fordító: Dranka Anita Kiadó: Európa Kiadó Kiadáséve: 2019 Oldalszám: 801 Értékelés: 8/10raptor
Cixin Liu Háromtest-probléma trilógiájának zárókötete egymaga kiteszi terjedelemben a korábbi darabokat. Számos elméletről és emberi történetről szól úgy, hogy minden hősét és gondolatát egy nem is annyira távoli, nem is annyira elképzelhetetlen, de rendkívül veszélyeztetett jövőképbe helyezi. A monumentális mű egészen másképp közelíti meg a jövő lehetséges történetét, mint ahogy azt egy amerikai vagy európai szerző leírta volna. Szeret elveszni a részletekben, gyakran merül el egy-egy, látszólag nem is fontos szereplő életében, akiről aztán persze kiderül, hogy kiemelten jelentős szerepet játszik az események végső kimenetelében. A terjengős szöveg mégis szétfolyik itt-ott, céltalannak hat, olyan ötletmorzsákat is megrág, amelyekre néhány mondat is bőven elegendő lett volna. Sem a szerző, sem a szerkesztője nem érezte úgy, hogy vágnia kellene a szövegen, és ez a terjengősség magában foglalja annak veszélyét, hogy az olvasó bizony beleun, és leteszi a kötetet – jómagam is bő három hónapig bíbelődtem vele, kisebb-nagyobb megszakításokkal.
Rengeteg szimbólumot használ, egész történetszálak, közbeékelt mini-történetek épülnek fel arra, hogy többszörösen kódolt jelentéstartalmukat megfejtve hozzásegítsék a szereplőket a háború következő lépésének megtervezéséhez. Ezek a közbeékelések is ugyanazt a célt szolgálják, mint a korábban felépített, majd elvesztett történetszálak: hosszasan ágyaznak meg a későbbi csattanónak. A szövegből árad a keleti fegyelmezettség, valamint a naiv elképzelések sokasága. Cixin Liu értelmezésében az emberiség a jövőben egy megértő, a kríziseket jól és viszonylagos higgadtsággal elviselő közösség, akiknek ha azt mondják, költözzön be az utolsó emberig Ausztráliába, akkor gyakorlatias megoldásokkal és többnyire fegyelmezetten megteszi azt. A legfontosabb szereplők mind kínaiak, rajtuk múlik az emberiség sorsa, ezért időnként hajlamosak leszünk olvasás közben a Földre egyfajta Óriás Kínaként tekinteni. Hiszen sem a trisolarisi fenyegetés kezelésébe, sem a bolygóvédelmi kérdésekbe nem szólnak bele érdemben nyugati nagyhatalmak.
A magasabb dimenziókban való létezés, a korábbi kötetből is ismert kozmikus fizika és a Machiavellit megszégyenítő háborús támadási-megnemtámadási stratégiák mind olyan erényei a szövegnek, amelyek nem, vagy ritkán bukkannak fel nyugati szerzők regényeiben ilyen alapos és közérthető formában. A fizikai távolságok, a sebesség, a hajtóműkapacitás érzékeltetése realisztikus és megdöbbentő módon ábrázolt, Cixin Liu nem fél éveket, évtizedeket ugrani a történetben csupán azért, hogy megmutathassa, a fizika határait legyőzni nem olyan egyszerű, mintsem gondolnánk, ha valóban el akarunk gondolkodni az univerzum, vagy akár csak a Naprendszer méretein, nem szabad két kattintással bekapcsolható térhajtóművet adni a szereplők feneke alá. Külön figyelmet érdemel az előző kötetben is említett, A halál végében pedig kifejezetten fontossá váló sötét erdő-elmélet, amely alapján újra át kell gondolnunk azt a vágyunkat, mely idegen, űrjáró civilizációk felfedezésére és megismerésére ösztönöz minket. Az elmélet szerint az univerzum olyan, mint egy nagy, sötét erdő, melyben a rádiójeleket szétküldő, üzeneteket vaktában sugárzó civilizációk tüzet gyújtanak, és felfedik helyzetüket.