Csendes Don 1. évad 2004.
3. évad (10. rész) – Isak (Tarjei Sandvik Moe) [ szerkesztés] A szexualitás és a homoszexualitás kérdésköre áll a harmadik évad középpontjában. A barátok, a család és a kívülállók véleményének jelentőségét – vagy éppen lényegtelenségét mutatja be Isak és Even kapcsolata. A sorozat igazi sikerét ez az évad hozta meg világszerte, miután finoman és valóságosan ábrázolta a szerelmet, egyáltalán nem arra fókuszálva, hogy ez mind két férfi között történik, hanem bizonyítva, hogy a szerelem mindenkinek szerelem, és nemtől függetlenül az. Az Isakot alakító Tarjei Sandvik Moe a norvég filmtörténet legfiatalabbjaként jelölve is lett a Gullruten-díj ra (az Emmy-díj hazai megfelelője) legjobb férfi színész kategóriában, amit később annak ellenére elnyerhetett, hogy fiatal kora miatt először még a jelölés is kétséges volt. 4. rész) – Sana (Iman Meskini) [ szerkesztés] A negyedik és egyben utolsó évad ot világszerte rengetegen várták, hiszen a muszlim, szókimondó Sana története már a kezdetektől foglalkoztatta a sorozat követőit.
Notice A folytatáshoz be kell jelentkezned. Bejelentkezés a Facebookra
[1] Ennek az évadnak a mondanivalója a kapcsolatok és identitásunk keresésének fontossága, ahogy feltesszük a kérdést: kik vagyunk mi és kik szeretnénk lenni? 2. évad (12. rész) – Noora (Josefine Frida Pettersen) [ szerkesztés] Meglepő, hogy Julie Andem eredetileg ennek a történetnek a bemutatását tervezte az első évadnak, ám később meggondolta magát, hogy addigra ne kelljen a karakterek bemutatására koncentrálni. Noora Amalie Sætre a csapat hűséges, feminista, független tartóoszlop a, aki első komoly kapcsolatában találja magát a végzős William mel. A fiú már az első évad során felfigyel a lányra. Egy részeg éjszaka következtében a fiú bátyja zsarolni kezdi a lányt, ami először bizonytalanná, majd újra erőssé teszi őt. A színészek közötti kémia és ellentétek teszik különlegessé ezt az évadot, miközben rájövünk, hogy bármilyen nehéz időszakot is élünk meg, a barátaink és az őszinteség csak segíthetnek rajtunk. Emellett a jelenet, melyben Noora szembesíti a fiút tettei következményével, akkora siker lett a norvég médiában, hogy sokan kötelezővé tennék a megnézését a fiatalok számára.
Itt valóban minden sorozatot megtalálsz online. The Gifted 1 Évad 1. Ami elég nagy szégyen, tekintve, hogy a kedvenc sorozataim ranglistáján dobogós helyen futna be. Csernobil 1. Itt valóban minden filmet, sorozatot megtalálsz online. Az újonc 2. évad 10. rész tegnap. Az újonc tegnap. Gépház: - videók engedélyezése. 02-22 0:20 - Hibabejelentést átalakítottam kicsit, észrevételek jöhetnek. 02-19 02:25 - Regisztráció, feltöltés, adatbázis optimalizálás és még 1-2 dologgal. Sziasztok. Adatlap megtekintés: 2031 Hossz: 45 perc. Online sorozat ingyen: Szégyentelenek - Legújabb évad. Ghost1 2015-07-20 11:43:39. Rémusz bácsi meséi- Magyar szinkron. Filmek és sorozatok online adatlapjai regisztráció nélkül. Skam Saison 1 Episode 5 Hawaii Five O Season Episode 9, Watch Masterchef Canada Season Episode 10, Saison 5 Grimm Netflix SupprimerDci Banks Season 5 Episode 3, Watch Insecure Season 3, Black Ish Season 1 Cast. Kiss Me First Saison 2 Riverdale 3 Évad 2 Rész Magyar Felirattal Sandhamn Seizoen 4 Netflix.
NA Skam - Et jævlig dumt valg Oszd meg az értékelést! A számokban Tények, érdekességek: 77 182 Színész adatlapok: 741 489 További hírességek adatlapjai: 316 940
Vissza a sorozat adatlapjára Skam sorozat 3. évad epizódjainak listája megjelenések dátumaival és rövid leírásokkal, ha kedveled a 3. évad sorozatot akkor itt hasznos információkat találsz a 3. évad epizódjairól és szereplőiről.