Ekkor jelenik meg Dani Clayton (Victoria Pedretti), aki a maga kísértetcsomagjával együtt költözik be a házba, hogy valamiképp megpróbálja visszaterelni a két kis árvát a normális élet medrébe. A ház körül bolyong még Henry Wingrave (Henry Thomas), a gyerekek nagybácsija, aki a Hill House -ban az apuka volt, és alkalmazottja, Peter (Oliver Jackson-Cohen), aki a drogos testvért alakította a korábbi horrorsorozatban. Illetve pár további alkalmazott a ház körül, nagyjából követve a regény alaphelyzetét. Ebből is látszik, hogy Mike Flanagan mennyire kényelmesen belehelyezkedik ugyanabba a világba, mintha ő maga is egy kísértetházban rekedt volna, s onnan küldené a világba a következő kísértetsztoriját. A sorozat, ha történetét tekintve nem is, hangulatát és stílusát illetően teljes mértékben az előző Haunting folytatása, itt egy kísértetházba bújtatott pszichologizáló családi drámát kapunk, mely bátran használja a gyerekszereplőket a kísértetsztori ellenére, vagy épp annak kiélezésére. S ezúttal a gyerekszereplők castingja rendkívül jól sikerült, a két tizenéves hatásosan játszik el egészen különböző karaktereket.
Szögezzük le gyorsan: aki A Hill-ház szelleme után arra számít, hogy Mike Flanagan kísértetházas antológiasorozatának új évada is úgy ráijeszt, hogy utána a rémálmai miatt még a vécére sem mer kimenni éjjel, az jó eséllyel csalódni fog. A Hill-ház szelleme karakterközpontú történetmesélése ugyan A Bly-udvarház szellemé ben is visszaköszön, ugyanakkor abban a szériában az alkotók néhány olyan rémisztgetést építettek fel (rád gondolok, ferde nyakú néni), amire visszaemlékezve még ma is libabőrözni kezdek, pedig már két éve annak, hogy láttam. Az ősz egyik legnagyobb sorozatpremierje, Bly-udvarház szelleme a kísértethistóriákat egy jóval érzelmesebb, vagy akár azt is mondhatjuk, hogy romantikusabb oldaláról közelíti meg, és elsősorban nem megrémiszteni akar, hanem egyrészt puzzle-ként, lassan kirakódó történetével a feszültséget fenntartani, másrészt olyan szomorúságáradatot zúdít ránk, amit nem könnyű feldolgozni. Ahogy azt az utolsó részben el is mondják: ez nem is annyira kísértethistória, mint inkább egy tragikus love story, de végül is a kettő akár ugyanaz is lehet, igaz?
Simon már régóta szerette volna megkérni barátnője kezét, de a Covid közbeszólt: szóba se jöhetett a romantikus helyen történő romantikus lánykérés. Épp ezért a hősszerelmes úgy döntött, a legjobb módja annak, hogy feltegye a nagy kérdést az, ha leforgat egy házi horrorvideót. Simon és kedvese – ahogy mindenki más is a koronavírus alatt – a négy fal közé szorult. Az egyébként bulizással, bárokba és éttermekbe járással töltött időt a srác arra fordította, hogy titkos eljegyzési videót készítsen barátnőjének, ráadásul nem is akármilyet: egy rövid horrorfilmet. Még arra is gondolt, hogy a lányt is bevonja az alkotás egyik jelenetébe, így nyugodtan munkálkodhatott a videón anélkül, hogy szerelme gyanút fogott volna. A film szerint egy kopogószellem dúlja fel Simon életét: ijesztő, baljós hangokat hall és tárgyak mozognak az otthonában. Miközben épp rémisztő tapasztalatait osztja meg a kamerával, egyszer csak dörömbölnek az ajtón, és mikor kinyitja, egy régi dobozkát talál az ajtó előtt. Simon beviszi, leteszi a dobozt az asztalra, mire az beszélni kezd hozzá: ha kinyitsz, tiéd lesz minden, amire csak vágysz!
A ház személyzetében akad még egy morcos, de jó fej kertészcsaj, egy bölcs és gondoskodó házvezetőnő és egy jó humorú szakács is, és akkor még csak azokról beszélgettünk, akik élnek. Ugyanis mint kiderül, Dani előtt volt már egy másik bébicsősze is a gyerekeknek, csakhogy Becca szerelmes lett egy rosszfiúba, és miután a gazember ott hagyta őt, a lány nem tudta ezt feldolgozni, és öngyilkos lett az udvarház melletti tóban. És igen, a sorozat az ő történetére is bőven kitér. A gyanús jelek pedig sorra jönnek egymás után. Daninak például megtiltják, vagy inkább erőteljesen javasolják, hogy lefekvés után ne nagyon kóricáljon a ház folyosóin, reggelente pedig rendszeresen találnak sáros lábnyomokat a házban, és ugyan arra tippelnek, hogy valamelyikük alvajáró, sosem jönnek rá (csak a sorozat végén), kitől származnak a nyomok. Aztán ott van még a kis Miles is, aki egyszer tündéri kisfiú, máskor meg egy koraérett, égetnivaló kiscsávó, aki úgy osztja ki a nála jóval idősebbeket, hogy az már-már rémisztő.
A Bly-udvarház szellemé t ( The Haunting of Bly Manor) Mike Flanagan 2018-as A Hill-ház szelleme ( The Haunting of Hill House) horrorsorozatának folytatásaként emlegetik, holott csak stílusában az, a történetet illetően egy teljesen különálló minisorozatról van szó. A nagy ház, a szellemek és a pszichologizáló jelleg megint előkerül, de vajon ez a Netflix-produkció is olyan sikeres lesz? Mike Flanagan ezúttal is egy ismert klasszikushoz nyúl, Henry James A csavar fordul egyet című regénye adja a Bly Manor történetének alapját, melyhez a filmművészet nagy szeretettel fordul időről időre. A leghíresebb a 2001-es Más világ című adaptáció Nicole Kidman főszereplésével. Ám Mike Flanagan nem foglalkozik sokat az elődökkel, ő inkább a maga filmvilágát szövi tovább, a regényből csak a történet alapjait veszi ki. Adott egy hatalmas ház, akárcsak a The Haunting of Hill House -ban, éppenséggel az épület nem ugyanaz, de a kísértetház funkcióját mindkét helyszín tökéletesen teljesíti. A házban egy árván maradt tizenéves testvérpár, Flora (Amelie Bea Smith) és Miles (Benjamin Evan Ainsworth) éldegél, akiknek a szüleik elvesztése után a nevelésükkel megbízott au pair halálával is meg kell birkózniuk.