Nem sikerült túl fényesre a Sötét zsaruk visszatérése. Érdekes a Men in Black - Sötét zsaruk története, hiszen vitán felül a kilencvenes évek egyik legemlékezetesebb sci-fijéről beszélünk, aminek a - legjobb esetben is csak közepesnek titulálható - folytatás alaposan betette a kaput. A tapasztalatom legalábbis ez, lévén nem egy olyan élményem van, amikor beszélgetőtársaimnak említettem, hogy amúgy van egy Josh Brolinos harmadik epizód is, amiről egészen addig tudomásuk sem volt. Én máig tartom, hogy 2012 egyik legkellemesebb mozis meglepetése volt Barry Sonnenfeld filmje, ami egy ötletes és szerethető lezárást adott a trilógiának. A Sonynál évekkel később úgy gondolták, hogy van még nafta a franchise-ban, ezért készítettek egy nem reménytelen, de kiábrándítóan elcsépelt mellékszálat. Mindenképp megnyugtató, hogy nem egy rebootról beszélünk, így a Will Smith és Tommy Lee Jones fémjelezte világ továbbra is ugyanaz, vagy legalábbis nagyon hasonló ahhoz, amit a kilencvenes évek végén megismerhettünk.
Ahogy azt a rajongók milliói pontosan tudják, a Sötét zsaruk, vagyis a MIB egy titkos kormányügynökség, ami a bolygónkra érkező földönkívüliekkel való kapcsolattartásért felel. Ebben a nagyszabású, az egész Földön átívelő kalandban az ügynökök egy új generációja, H (Chris Hemsworth) és M (Tessa Thompson) minden eddiginél nagyobb fenyegetéssel néz... bővebben Beszállítói készleten A termék megvásárlásával kapható: 949 pont 5% 1 990 Ft 1 890 Ft Kosárba Törzsvásárlóként: 189 pont 3 290 Ft 3 125 Ft Törzsvásárlóként: 312 pont 1 490 Ft 1 415 Ft Törzsvásárlóként: 141 pont 990 Ft 940 Ft Törzsvásárlóként: 94 pont Események H K Sz Cs P V 28 29 30 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 31 1
Az egy az egyben lecserélt színészi- és háttérstáb viszont kudarcot vall abban, hogy felismerje a széria esszenciáját és átmentse azt ide. Még a trilógiára is fájóan kevés, egy vagy két utalást kapunk, ami persze nem létszükséglet, de mindenképp segített volna megágyazni a hangulatnak. A Sötét zsaruk a Föld körül elsősorban akció-vígjátékként nem működik igazán. Gray-ék igyekeztek hozzáadni egy s mást a franchise-hoz, ám valahogy mindenről üvölt a fantáziátlanság és fáradtság, az eredmény pedig nem vállalhatatlan ugyan, de nagyon műanyag. Ha valakinek a történet és a cselekmény az elsődleges filmnézéskor, az le se üljön az új MIB elé: a történések feléig majdhogynem csak egymás mögé dobált jelenetekben lelhetjük örömünket, mert úgy kb. egy óra után fogadjuk el, hogy a Sötét zsaruk a Föld körül valóban egy annyira kiszámítható és halál unalmas sztorival dolgozik, ami már negyed óra után prognosztizálható volt. A film minden konfliktusa mesterkélt és érdektelen, közel lehetetlen invesztálódni a cselekménybe, vígjátékként pedig mindössze pár jobban sikerült poént tudott kiizzadni magából - jellem- vagy helyzetkomikumról ne is álmodjunk.
Kissé talán indokolatlannak érződhet ez a felütés, de a F. Gary Gray által dirigált Sötét zsaruk szinte összes, gyökeres problémája Hollywood népszerű trendjeiből ered. Nem állítom, hogy az öltönyösök első kalandja megreformálta volna a műfajt, de azt nem lehet elvitatni tőle, hogy egy kellemes csavart és előtte nemigen látott hangulatváltást produkált a zsáneren belül. Megkockáztatom, még azok is élénken emlékeznek Smith és Jones stílusos bevetéseire, akikhez nem feltétlenül áll közel az egész koncepció - de azt érezzük, hogy valamit tényleg jól és máshogy csinált a Men in Black. A 2019-es megközelítés is szerette volna megőrizni az okosan felállított alapokat, a filmet látva viszont szomorúan ugyan, de nyugodtan kijelenthetjük, hogy mindez maximum csak a felszínen és néhány jobban sikerült geg formájában sikerült. Vannak ismerős helyszínek, néhány visszatérő idegen faj, pár, csupán epizódszerephez jutó MIB-kompatibilis stukker és a szinte minden bájától megfosztott szervezet. Megvannak a vásznon ezek az ismerős komponensek, pont annyira, hogy elhiggyük: igen, egy Men in Black-filmet nézünk.