Hennagyij Moszkal, Kárpátalja kormányzója újságíróknak nyilatkozva elmondta: azt követően fordult Magyarországhoz segítségért az ungvári főkonzulátus közvetítésével, hogy a hét elején eredménytelenül kért az ukrán egészségügyi minisztertől kanyaró elleni oltóanyagot, amelyből – mint hangsúlyozta – egy ampullányi sem maradt a megyében, miközben a gyorsan terjedő fertőzés miatt be kellett zárni a Técsői és az Ilosvai járások valamennyi óvodáját és iskoláját. Hozzáfűzte, Magyarország már többször nyújtott sürgősséggel egészségügyi támogatást Kárpátaljának, így néhány hónapja közel húsz vesebeteg életét mentette meg azzal, hogy dialízis-készítményekkel sietett a megye segítségére. Az ukrán egészségügyi hatóságok elégtelen munkáját bírálva jelezte, hogy Kárpátalján teljesen hiányoznak egyebek mellett a kígyómarás, a veszettség és a tetanusz elleni szérumok. A kormányzó köszönetét fejezte ki Magyarország kormányának, az ungvári főkonzulátusnak és Grezsa Istvánnak a Kárpátaljának nyújtott támogatásokért.
Kulcsfontosságú a koronavírus elleni védekezésben az oltóanyagok gyors és biztonságos célba juttatása az 1, 3 milliárd lakosú Indiában is. Erre nyújt kiváló megoldást a Daimler Trucks nemrég bemutatott BharatBenz BSafe Express hűtős teherautója. Kifejezetten a Covid-19 elleni oltóanyagok biztonságos szállítására mutatta be a Daimler India Commercial Vehicles (DICV) a BharatBenz BSafe Express elnevezésű, hűtőfelépítményes tehergépkocsit. A BharatBenz 2823R típusú fülke-alvázon alapuló jármű csúcsszínvonalú hálózatba kapcsolási megoldásokat és új fejlesztésű hűtőaggregátot kapott. Ezek biztosítják az oltóanyagok hőmérsékletének és stabilitásának pontos megfigyelését, illetve fenntartását a szállítási folyamat minden mozzanatában. Ezáltal még a legtávolabbi célpontokba is tökéletes állapotban juttathatják el a vakcinákat annak a kampánynak a keretében, amelynek célja idén júliusig 300 millió lakos beoltása. A konténerben elhelyezett IoT-érzékelők (internet of things, azaz tárgyak internete, az összeköttetési megoldások gyűjtőfogalma) segítségével a flottamenedzserek figyelemmel kísérhetik a hőmérsékletet, a páratartalmat, az ütéseket, a billenést és a rakomány piszkálását.
Budapest jelenlegi közlekedési nagyberuházása – a 4-es metrón kívül – az 1-es villamos legrégebbi, Lehel utca–Bécsi út szakaszának felújítása. Ezt a munkát még követi a Kerepesi út–Lehel utca szakasz, valamint a déli meghosszabbítás a Rákóczi hídon át Újbudára. Immár GYSEV-matricás Ludmillával is húzhatjuk szerelvényeinket a terepasztalon! Két cég, a Brawa és a Roco szinte egyszerre dobta piacra az Oroszországban gyártott, előbb NDK-s, majd az egyesített Németország flottáját erősítő, később Romániában dolgozó Ludmillákat, amelyekkel az ország nyugati végein találkozhat a magyar vasútbarát. Vasfüggöny, ötven dollár valutakeret, kusettkocsi, otthonról hozott konzerv, vámvizsgálat, esetleg a bolgár vagy a jugoszláv tengerpart – egy bizonyos korosztály emlékeit mozgatják meg ezek a szavak. Autó kevés volt, a repülő drága, a külhonba utazó magyar épp ezért főleg a vasutat vette igénybe. Az Indóház Extra idei harmadik száma a nemzetközi személyforgalomról szól, felölelve a második világháború utáni évektől a közelmúltig tartó időszakot.
Mirkóczki Ádám polgármesterrel beszélgettünk önkormányzati emlőkről Bő félévvel és egy járvánnyal a megválasztása után ültünk le. A konfliktusokat bátran felvállaló, egyesek szerint autoriter politikus hamar átírta a közéleti telefonkönyveket. Ellenzéke sápítozik, saját frakciója hüledezik. Pártjából, a Jobbikból kilépett, mert úgymond most már teljes egészében Egerért szeretne dolgozni. Az 1991-es lokálpatrióta puccs óta nem ismeretlen ez a mondat. A minap az Egységben a városért frakció közleményben nyugtatta meg magát és a közvéleményt, hogy minden rendben, támogatják Mirkóczkit. Csakhogy a közlemény így kezdődik: "Az ülésen megvitatásra és elfogadásra került a képviselőcsoport Alapszabálya…" Megvitatásra és elfogadásra került. Ez a pompás szófordulat azért még előrevetít néhány szellemi holtpontot.
Ezenkívül távolról is beállíthatják a kívánt hőmérsékletet, illetve szükség esetén megszólaltathatják a riasztót. Ezt egészíti ki a QR-kódos nyomon követés, így minden egyes csomag földrajzi helye, állapota és múltja ellenőrizhető. Míg a BharatBenz Truckonnect telematikai rendszerével az oltóanyagok elosztói valós időben nyomon követhetik nemcsak az értékes rakományt, hanem magát a járművet is. A hűtőkonténert a Motherson cégcsoport szállítja a gépkocsikhoz. Az üvegszál-erősítésű műanyagból, XPS habból és más jól megválasztott anyagokból készülő, ezáltal erős, vízálló, korrózióálló, kis tömegű és jó hőszigetelésű felépítmények kirívó előnye, hogy helyben 96 óra alatt összeszerelhetők, szemben a hagyományos megoldások háromhetes vagy még hosszabb szállítási határidejével. A BharatBenz BSafe Express tehát egyszerre gyors és biztonságos megoldást kínál a koronavírus elleni védekezés támogatásához.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. Országgyűlési Napló; Szerző: BARKÓCZY GELLÉRT, a költségvetési és pénzügyi bizottság előadója:; Dátum: 1996/07/03 [Példa 4] (Szakasz Jelentés(ek)): A közmondás szerint: bis dat, qui cito dat!, vagyis: kétszer ad, ki gyorsan ad, és itt a gyorsaság elsőrendűen fontos! MAGYAR HÍRLAP 1994/11/24., 22 [Példa 5] (Szakasz Sajátos használat): A kampányköltségek miatt a többi pártéhoz hasonlóan kiürült MSZP-kassza fel-töltésére jól jöhetnek azok a tízmilliók, amelyek a KK eladásából folynak majd be. A " kétszer ad, aki gyorsan ad " elv alapján szinte aranyat érnek azok a forin-tok, amelyek esetleg már a december 11-i helyhatósági választások előtt befoly-nak a Köztársaság térre. Heti Világgazdaság 1994/11/5., 111 [Példa 6] (Szakasz Sajátos használat): Bokros Lajos akkor pénzügyminiszter és Suchmann Tamás privatizációs miniszter ekkor állapodott meg abban, hogy az önkormányzatok kifizetésére 48 milliárd forintot különítenek el abból a 150 milliárdból, amely akkoriban extra bevételnek számított a gáz - és elektromos privatizációból.
A másik pedig annak a nemzetközi egyezménynek a ratifikálásáról és kihirdetéséről szóló törvényjavaslat, amely rendezi az itt tartózkodó külföldi katonák jogállását, illetve a magyar katonák jogállását, amennyiben NATO-országok vagy az egyezményt aláíró partnerországok területén közös gyakorlaton vesznek részt, illetve teljesítik a nemzetközi szerződésekre vonatkozó kötelezettségeket. Az utóbbiról hadd mondjam el azt, hogy június 21-én írták alá Brüsszelben, és a Magyarországon azóta tartott két hadgyakorlaton gyakorlatba is vették, elvei alapján működtek és eddig bevált. Tehát nincs különösebb kockázat ennek az elfogadásában. Belegquelle [Példa 3] (Szakasz Jelentés(ek)): Köszönöm, elnök úr! Igaz, hogy a megszavazott támogatás az összegszerűen rendelkezésre álló lehetőségek miatt nem nagy, ám a régi mondást, idézve: aki gyorsan ad, kétszer ad, az érintett, rászoruló embereknek komoly segítséget jelenthet. Hangsúlyozni szeretném, hogy a bizottság a javaslatot átérezte, és az abban foglalt intézkedésekkel érintett emberi sorsokat, és ezért kötelességének érezte a bizottság minden tagja, hogy egyetértő szavazatával nyisson zöld utat a javaslatnak.
Tekintettel a jelenlegi európai járványhelyzetre, a TakarékBank is szeretne minden lehetséges segítséget megadni ügyfeleinek, mezőgazdasági üzemeik folyamatos működéséhez, és kimondottan érdekelt abban, hogy segítsen ügyfeleinek a nehéz helyzetben. Ezért megújították a "Takarék Agrártámogatások előfinanszírozási kölcsönt", amelynek új gyorshitel konstrukciójában 40 millió forintig egyszerűsített formában is igénybe vehetik az ügyfelek a támogatás-előfinanszírozást.
* * * Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!
Régi hazai és új japán csoda színesíti nagyvasúti rovatunkat. A klasszikus vasútépítészet jellegzetes, messzire látszó objektumai a főműhelyek, fűtőházak víztornyai. A gőzvontatás megszűnésével és a vezetékes vízhálózat tökéletesedésével ezek a csodálatos épületek funkciójukat vesztették, ám túl szépek ahhoz, hogy – az állomási vízházakhoz hasonlóan – csak úgy lebontsák őket. Japán ismét nagyot dob! Az egész világ csodálta a szigetország első szuperexpresszét, a pontosságot, a gyorsaságot, és emellé a tradicionális japán udvariasságot, tisztaságot, precizitást. Ha a vas a vason nem tud gyorsabban gurulni, építsünk hát Maglevet! És nem is akármekkorát: 438 kilométer hosszút, Tokió és Oszaka között! Folytatódik a keserédes téma a kisvasúti rovatban: a Sarkadi GV történetének második, az 1970-es bezárással befejeződő epizódját olvashatjuk. A vonal bezárásakor a gyár, a cukoripar még megmaradt, csupán a szállítást helyezték át közútra. A Sarkadi GV bontását vissznyereményért cserébe a Tiszakécskei Községi Tanács végezte, azaz a vonal egy része a helyi úttörővasútban élt tovább.