Vörösmarty Mihály: A vén cigány - YouTube
Vörösmarty Mihály: A vén cigány (részletek) - YouTube
Zöld erdõ mélyén, kispatak szélén párjával él egy öreg cigány. Vén öreg ember nótája nem kell, nem kell a nótája senkinek se már. Szép tavasz járja, zöld a fa ága, kisgalamb vígan turbékol a fán. Õsz feje kábult, a szíve kitárult, párjához így szól a vén cigány: Hol van a hegedûm, párom? Tavasszal minden vidám. Városba elmegyek máma én, az öreg cigány. Egyszer még had muzsikáljak szívembõl úgy igazán. Szeretném elmuzsikálni, hogy él még a vén cigány, öreg cigány, a vén cigány. És a vén ember elteper csendben, hóna alatt a kopott hegedû. Alig bír járni, lábain állni, szívében mégis ott él a derű. Városba érve fáradtan lép be egy csillogó, fényes terem ajtaján. A vére fellobban, a szíve megdobban, középre tipeg az öreg cigány. Nagyságos uraim, kérem, nem tudom ismernek-e még? Könyörgöm, de sokat húztam valaha réges rég. Szertném elmuzsikálni, Csend lett egy percig, így szól az egyik: Jó uraim ma mulatunk ugye? Nyissanak ajtót, ezt a vén rajkót látni szeretném repülni tud-e? Ugrik a pincér, pénzt kap a viccér, Kint van az ember, kész a hatás.
Fölmerül a kétség: vajon érdemes volt-e fölkelnie a magyar népnek, ha ennyi gyász, vereség, áldozat lett a vége. Az egész emberiségre kiterjed a nemzeti tragédia. A vak csillag, ez a nyomoru föld: bolygónk az emberi szenvedések színhelye, mióta világ a világ. A bûnök és ábrándok szélsõségei közt hányódó Földnek meg kell tisztulnia. Bibliai példa mutat utat a jövõbe: egy új Noé bárkája átmentheti a megtisztultakat egy új világba. 3. A refrén — a versszakról versszakra ismétlõdõ rész — a harmadik versegységben szervesen folytatódik (7. ). Most a beszélõ visszavonja a felszólítást: Húzd — de mégse. Mint az ittas ember, aki belefáradt a szilaj mulatásba — visszavonja a biztatást. Majd akkor szóljon a lelkesült zene, ha vége lesz vésznek, viszálynak. A költõ az emberiség megtisztulását várja egy nagy pillanattól. A vers végére érve mégis gyõz a remény. Magyarázat nélkül születik újjá, mint a legenda fõnixmadara. A világosi fegyverletétel után jellemzõ volt a bánat borba fojtása, vagy ahogy akkoriban mondták, a "sírva vigadás".
Húzd, de mégse, – hagyj békét a húrnak, Lesz még egyszer ünnep a világon, Majd ha elfárad a vész haragja, S a viszály elvérzik a csatákon. Akkor húzd meg újra lelkesedve, Isteneknek teljék benne kedve. Akkor vedd fel újra a vonót, És derűljön zordon homlokod. Szűd teljék meg az öröm borával, Húzd, s ne gondolj a világ gondjával. A vén cigány kiérlelt költői alkotás, amely Vörösmarty egész életművét összefoglaló, betetőző nagy műnek készült. Olyan műnek, amely a költő eszméinek, politikai nézeteinek, közéleti töprengéseinek, indulatainak és reményeinek nagyszabású összefoglalása, hangulatok egész hálózatára felépítve. Időbeli keretei a távoli múlttól a beláthatatlan messzeségben levő jövőig terjednek, és félreérthetetlen utalásokat tartalmaz a közelmúltra (a 48-as szabadságharc leverésére) és Vörösmarty jelenének eseményeire (az önkényuralom terrorjára és a krími háborúra, ill. a vele kapcsolatos nemzeti illúziókra). A vers a Gondolatok a könyvtárban és Az emberek című költeményekkel rokon Vörösmarty életművében: A vén cigány ban új körülmények között kénytelen a költő szembenézni az emberiség nagy kérdéseivel, amelyekkel már korábban is küzdött.
A művet elsőként Kemény Zsigmond közölte a Pesti Napló 1855-ös évfolyamában. Azóta ez a költemény az egyik legtöbbet emlegetett magyar vers lett. Kezdő és gyakorlott szavalók is szívesen előadják, mert a sokféle értelmezési lehetőség miatt a megfelelő előadásmód megtalálása komoly művészi feladat. A vén cigány ma is örökérvényű igazságokat hirdet háborúról és békéről, zsarnokságról és lázadásról, megtorlásról és szenvedésről, testvérviszályról, az ábrándok hiábavalóságáról. De leginkább azért híresedett el, mert tökéletesen kifejezi azt, hogy az emberi lelkierő és reménység minden tragédián és összeomláson képes felülemelkedni. Olvassuk most el a verset! A vén cigány Húzd rá cigány, megittad az árát, Ne lógasd a lábadat hiába; Mit ér a gond kenyéren és vízen? Tölts hozzá bort a rideg kupába. Mindig így volt e világi élet, Egyszer fázott, másszor lánggal égett. Húzd, ki tudja, meddig húzhatod, Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot, Szív és pohár tele búval, borral, Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.