Zámbó Jimmy:Más lettem én. - YouTube
2021. jan 1. 15:30 Jimmy és Roussos/ Fotó: Facebook Milliók rajongtak Zámbó Jimmyért, de a Királynak is volt példaképe: Demis Roussos. Dalait az egész világ ismeri, a legsikeresebb görög énekes korának meghatározó könnyűzenei alakja volt, akinek 34 megjelent lemezéből több mint hatvanmillió példányt adtak el. Jimmy számára hatalmas inspirációt jelentett Roussos, így el is készítette a Jimmy's Roussos című albumot, amely 1994 novemberében jelent meg. A görög énekes dalai hallhatók rajta magyarul, ami nemcsak a rajongói körében aratott nagy sikert, de maga a mester is méltatta. Roussos 1995-ben adott koncertet Budapesten, ekkor került a kezébe a magyar énekes lemeze, amelyet meghallgatva meglepő kijelentést tett. ( A legfrissebb hírek itt) – Találkozni akart Jimmyvel. Ez nem a szokásos módon történt, amikor a menedzsment erőlteti a dolgot és egy kötelező találkozón részt kell vennie a sztárnak – emlékszik vissza Joós István, a Magneoton vezérigazgatója. – Eljutott hozzá egy Jimmy's Roussos CD, és annyira megtetszett neki, hogy összehoztunk a kérésére egy kisebb mulatságot a Mátyás-pincében.
Szerető Édesanyád, Fiad, Testvéred és családja Fájó szívvel emlékezünk KŐMÜVES LÁSZLÓ halálának 21. évfordulójára és KŐMÜVES LÁSZLÓNÉ halálának 2. évfordulójára. Rátok gondolok szinte naponta, lelkemet a bánat örökre befonta. Tudom, hogy jó nektek és semmi nem fáj, de már nélkületek sivár, üres a táj. Égjen most a gyertya örökre értetek, hogy nyugodt legyen odafenn a ti drága lelketek. Szerető lányotok, unokáitok, vejetek és testvéreid KALMÁR LÁSZLÓNÉ Markó Katalin halálának 15. évfordulóján. Pihenj te drága szív, már megszűntél dobogni, Szerető jóságod nem tudjuk feledni, Mert elfelejteni Téged soha nem lehet csak meg kell tanulnunk ezután élni Nélküled. Szerető férjed és a család "Nem az a fájdalom, melytől könnyes a szem, hanem amit a szívünkben hordunk némán, csendesen. " NÉMETH IMRÉNÉ Szül: Bujtor Mária Halálának 1. évfordulóján soha el nem múló szeretettel emlékeznek Férje, Fiai, Menye és Unokái. Szomorú szívvel emlékezünk haláluk évfordulóján. GAÁL ISTVÁNNÉ MÁTIS GYÖNGYI 1960-2016 és MÁTIS IMRE 1935-2017 Hiányoztok nagyon!
Feleségétől elvált, ezenkívül pedig látványosan lefogyott. My Friend The Wind
Good bye My Love, Rebecca, Forever and Ever - Demis Roussos dalait valószínűleg még azok is ismerik, akik arcot nem tudnak kötni a hanghoz, hiszen a retrócsatornákon még mindig rendszeresen adják ezeket a hetvenes évekbeli slágereket. Ráadásul olyan dalok ezek, amelyeket Zámbó Jimmy is elénekelt magyarul - a tragikusan elhunyt énekes mindig is büszkén vállalta, hogy hatalmas példaképe a görög sztár. Jimmy példaképe volt Demis Roussos Nem véletlen, hogy Jimmy 20 éve, 1994 novemberében egy teljes albumot szánt a magyarosított daloknak, a korong pedig, rajta 11 slágerrel, a Jimmy's Roussos címet kapta. Jimmy azóta elhunyt - 2001. január 2-án véletlenül főbe lőtte magát, és belehalt sérüléseibe -, ám a nagy példakép még mindig zenél, koncertezik, és válogatáslemezekkel örvendezteti meg rajongóit. 2013-ban 11 féle best of korongja jelent meg a világ különböző országaiban. Demis Roussos Egyiptomban látta meg a napvilágot 1946 nyarán, később a szüleivel Görögországba költöztek. A zene iránti szenvedélye már korán megmutatkozott, tinédzserkorában különféle együttesekhez csapódott, hogy együtt zenéljenek.