Így olyan volt nekem mint egy nagyon hosszú felsorolás, ami utána jött tiszta tudomány, statisztikák. Magyarázatok, megértem, hogy úgy érezte Dr. Moody meg kell védenie a leírtakat, hogy hitelesebb legyen, minden ellenérvet szakvéleményt fel kellett sorakoztatnia, így volt helyes. Nekem mégis ez elvitte egy más irányba a könyvet, ahogyan a végén a vallás az egyház véleményezése is. Kellett volna hagyni, hogy az ember eldönthesse befolyásolás nélkül, mit is gondol a könyv elolvasása után. Tetszett benne a régi eljárások leírása, hogyan térítették vissza az embereket a halál kapujából. Némelyik megdöbbentő volt, de akkor nem voltak olyan eszközök amivel újra lehetett volna éleszteni az embereket. Hihetetlenül leleményes faj az ember, sokszor mondom, csodálatos dolgokat vittek véghez az emberek, óriási fejlődésen ment át az emberiség. Mást vártam a könyvtől, viszont megértem, hogy mindenképpen szakmai szemmel látta írta meg Dr. Moody, és próbálta nem befolyásolni az olvasókat, hogy mindenképp úgy van minden, ahogyan ő mondja.
"- Nincs értelme ezen töprengeni – jelentette ki Ursula szaporán. – Élned kell az életed. Végtére is csak ez az egy van, meg kell próbálnunk a legtöbbet kihozni belőle. Tökéletes ugyan sosem lesz, de legalább igyekszünk. – És ha lehetőségünk adódna, hogy újra meg újra leéljük, amíg végre nem sikerül tökéletesen? – faggatta Teddy. – Hát nem lenne csodálatos? " Négy éve vártam már, hogy végre elolvashassam ezt a könyvet. Angolul ugyan megvettem ezzel a borítóval (), de akkor még nem is igazán olvastam angolul könyvet, túl nagy falatnak éreztem (kicsit még most is). Akkoriban olvastam, hogy a Geopen megvette a jogokat, és kiadják majd a könyvet, ezért túl is adtam az angol nyelvű példányomon. Azért azt nem gondoltam volna, hogy csak ilyen sokára foghatom majd kezembe a könyvet, igazából már bele is törődtem, hogy talán végül nem is fog megjelenni magyarul. Féltem belekezdeni, hiszen ennyi idő után óhatatlanul is elvárásai lesznek az embernek. Először el sem tudtam képzelni, miről is fog szólni ez a könyv, mert bár a fülszöveg leírja, hogy Ursula Todd meghal, aztán megszületik újra, aztán újra meghal…, és így tovább, kissé zavaros volt az egész, tartottam tőle, nem fogom tudni követni az eseményeket, eltévedek majd a sorok között.
lupi4 >! 2014. július 7., 19:40 Akit a téma érdekel, annak alapkönyv lesz. Úgy tudom, suicid hajlamú emberek számára terápiás céllal ajánlották is, olyan ereje van. Elgondolkodtató írás, mindenképpen ajánlom. Niki4 >! 2014. február 24., 21:35 Vigasztalást és biztatást nyújtó könyv. Becsülöm Moody professzort, hogy fel merte vállalni ezt a témát. Ezzel nagy jót tett. zalus >! 2010. június 27., 09:36 Megdöbbentő beszámolók a halál utáni állapotról, tapasztalatokról. Ez a könyv kezdett el terelgetni a reinkarnáció tana felé, hogy nem csak test állapotban létezünk. Nagy hatással volt rám anno. Népszerű idézetek Kasztór_Polüdeukész ♥ >! 2020. május 1., 15:09 150 olyan ember számol be élményéről aki orvosi értelemben meghalt, és mégis feléledt Egy eddig megmagyarázatlan tapasztalat kutatása Mit jelent meghalni? "Minden fájdalom eltűnt. " "Irtózatos sebességgel rohantam keresztül egy légüres téren. " "Nem éreztem semmi félelmet, hanem teljes békét és nyugalmat. " "Nagyon sötét, mély völgyben voltam.
Könyve útjelzőjeként szolgálhat mindazoknak, akik az igazi utat keresik.
A halál minden megszületett ember számára abszolút szükségszerűség. Az egyetlen szilárd pont az élet esetleges történéseinek tengerében, melyhez előbb vagy utóbb, gazdagon vagy szegényen, lázadozva vagy megbékélt lélekkel, hittel vagy hitetlenül mindannyian elérkezünk. A halál kényszere vastörvény, mely nem ismer kivételt. Minden nappal, minden órával, minden perccel és másodperccel közelebb kerülünk földi életünk végéhez. A mulandóság ténye lelki, szellemi és érzelmi életünk alapvető és középponti élménye. Nem mindegy azonban, hogy a halált, a földi élet végét létünk végső és teljes pusztulásának tekintjük-e, vagy pedig olyan sötét alagútnak, melynek túlsó végén egy új világ új életének fényei csillognak. A keresztény hit, Jézus kijelentései alapján félreérthetetlenül tanítja a lélek halhatatlanságát, a megdicsőült vagy elkárhozott túlvilági létet. Más kérdés, hogy földi életünkben megtudhatunk-e valamit mindabból, ami a halálon túl vár reánk? Van-e mód – a szűkszavú és gyakran parabolákban beszélő kinyilatkoztatáson meg a misztikusok élményein túl – a tapasztalat vagy a tudomány eszközeivel a Nagy Titok közelébe férkőznünk?
A könyvet a biológia tanárnőmtől kaptam kölcsön, akkor nagyon megdöbbentő volt, főleg az a sok egyező pont, ami minden halálközeli beszámolóban jelen van. A mai fejemmel, néhány neurobiológia és neuropszichológia témakörét is érintő könyv után pedig úgy gondolom, az agyunk még mindig egy nagyon kevéssé ismert terület, gyakorlatilag csak az elmúlt 10 évben tudtuk azt megtenni, hogy megvizsgáljuk az érzelmek és az agyi folyamatok kapcsolatát, mert korábban csak találgattunk, nem voltak erre alkalmas műszerek. Szerintem sok minden van, amit az agyunk tud, amire képes, vagy amit bizonyos helyzetekben művel, amiről csak keveset tudunk vagy egyáltalán semmit sem. Én úgy gondolom, abból hogy különböző emberek a föld különböző tájain ugyanazokat a dolgokat látják a klinikai halál állapotában, még nem feltétlenül azt az egyedüli következtetést kellene levonni, hogy bizony az élet után van élet, és ezt a teóriát tényként tálalni, mert bármi lehetséges…még az is, hogy nincs is semmi, csak az agyunk kis szüleménye ez a "videó", amit vészhelyzetben generálnak a kis neuronjaink… 1 hozzászólás padamak >!