A végintézkedés alapján történő öröklésnél az örökhagyó az, aki még életében eldönti, hogy kit szeretne örökösének, és erről megfelelő, szabályos végintézkedésben rendelkezik. A fő szabály: "Ha az örökhagyó után végintézkedés maradt, az öröklés rendjét ez határozza meg. " Vagyis az az elsődleges, hogy az örökhagyó mit szeretett volna. Ha azonban az örökhagyó nem rendelkezett (vagy azt nem szabályosan tette), akkor a törvény, vagyis a Polgári Törvénykönyv szabályai alapján dől el az örökség sorsa. A törvényes öröklés: mikor örököl a gyerek és mikor az unoka? A törvényes öröklés esetére a Polgári Törvénykönyv sorrendet állít fel a rokonok között. Főszabály szerint első körben az örökhagyó leszármazói örökölhetnek. Leszármazóknak nevezzük a gyermeket, unokát, dédunokát. Köztük is megvan azonban az öröklési sorrend. Törvényes örökös első sorban az örökhagyó gyermeke. Több gyermek fejenként egyenlő részben örököl. Mikor örökölhet az unoka? Akkor, ha a nagyszülő után öröklésre jogosult szülő már nem él.
A gyakorlatban ezek a szabályok olyan lehetetlen élethelyzeteket eredményeztek, amelyek fenntartása vagy az özvegy, vagy az örökösök, nem ritkán valamennyi érdekelt fél számára fenntarthatatlannak bizonyultak. Ha például a hagyatékban készpénz is volt, ennek tulajdonjogát a gyermekek, unokák szintén özvegyi joggal terhelten szerezték meg. Vita esetén a bíróság elrendelte a pénzösszeg takarékbetétkönyvben történő elhelyezését. A takarékbetétkönyv kedvezményezettjei az örökösök lettek, a kamatok viszont az özvegyet illették meg. A betéti összeg felett rendelkezni csak a haszonélvező hozzájárulásával lehetett, ami magas infláció esetén azt eredményezte, hogy az örökös kénytelen volt végignézni pénzének fokozatos értéktelenedését. Lehetőség nyílott persze a haszonélvezeti jog megváltására vagy korlátozására, ez azonban nem minden esetben orvosolta azonnal és teljeskörűen a felmerült sérelmeket. III. Az új Ptk. rendelkezései – a jelenleg hatályos szabályok 7:58. § (1) Az örökhagyó házastársát leszármazó örökös mellett megilleti a holtig tartó haszonélvezeti jog az örökhagyóval közösen lakott lakáson és a hozzá tartozó berendezési és felszerelési tárgyakon; és egy gyermekrész a hagyaték többi részéből.
Természetesen a gyermekek lemondhatnak az öröklésről írásban, még az örökhagyó életében. Az öröklésről való lemondás - ellenkező megállapodás hiányában - a kötelesrészről való lemondást is jelenti. Élettárs öröklése végrendelet alapján Öröklakást élettárs örökölhet-e, ha az egyenes ági örökösök élnek, de a végrendelkezésben ez áll? A végrendelet alapján a végrendeletben megjelölt személy lesz az örökös az adott vagyontárgy vonatkozásában. Amennyiben a leszármazók egyáltalán nem, vagy a törvényes örökrészük felét el nem érő összegű vagyont örökölnek, kötelesrész iránti igénnyel élhetnek az örökössel szemben (peres úton és értelemszerűen csak az örökhagyó halála, azaz az öröklés megtörténte után). Tartási szerződéssel kizárható az öröklés Egy anyának van két fia. Kizárhatja-e az egyiket az öröklésből, ha a másikra eltartási szerződés keretében ráíratja a házát? Nincs akadálya annak, hogy az édesanya az egyik gyermekével tartási szerződést kössön gondozása, ápolása céljából. Ebben az esetben a tartási szerződéssel lekötött vagyon nem képezi majd a hagyaték tárgyát, tehát nem esik öröklés alá.
öröklés házastárs halála esetén - Érthető Jog Kihagyás Főoldal / Címke öröklés házastárs halála esetén Az adósság is öröklődik? Kocsis Ildikó 2021-03-27T03:16:45+01:00 2020 január 15. | Címkék: adósság, Dr. Kocsis Ildikó ügyvéd, egyenes ági öröklés, Érthető Jog, hagyaték, hagyatéki tartozás, öröklés, öröklés 2019, öröklés házastárs halála esetén, öröklési jog 2019, örökös, örökösödés, szülői adósság öröklése, tartozás | Mi történik, ha az örökhagyó nem tudta életében visszafizetni a banki tartozást vagy más adósságot? Ki lesz a fennálló tartozásért a felelős? A tartozás, az adósság is öröklődik? Ki lesz az örökös az új törvény alapján: a gyerek, az unoka vagy a házastárs? Kocsis Ildikó 2021-03-27T03:25:55+01:00 2019 október 29. | Címkék: Dr. Kocsis Ildikó, egyenes ági öröklés, Érthető Jog, gyerek, hagyaték, haszonélvezet, házastárs, házastárs öröklése leszármazott mellett, leszármazó, örökhagyó, öröklés, öröklés 2019, öröklés házastárs halála esetén, örökös, örökösödési sorrend, örökség, testvér halála utáni öröklés, ügyvéd, unoka | A Polgári Törvénykönyv változása érinti a leszármazók és a házastárs öröklését is.
Öröklési jog, végakarat, kötelesrész megosztás szövegméret – Végrendelet készítés, ellenjegyzés, letétbe helyezés. – Öröklési jog – Öröklési illeték – Életjáradéki szerződés készítése, ellenjegyzése. – Hagyatéki eljárással összefüggő jogtanácsadás és képviselet ellátása. – Öröklési jogvitában jogi megoldás. – Örökölt üzletrész, cégtulajdon változás cégbírósági bejegyzés. Örökölt k özös tulajdon megszüntetése. (Társtulajdonos kivásárlása, vagy eladás a társtulajdonos beleegyezésével) Időpont foglalás telefonon: 20-354 8963 vagy Ajánlatkérés>> Jogi tanácsadás Budapesten 10. 000. -Ft/megkezdett óra. Új öröklési jogi szabályok Az új PTK. HETEDIK Könyv öröklési jogszabályaiból, azokat emelem ki, amelyek 2014. március 15. -én megváltoztak. A törvényes öröklés változásai Házastárs A törvényes öröklés legjelentősebb változása: a házastárs öröklése. A házastárs öröklési jogi helyzete az új szabályozási környezetben ahhoz igazodik, hogy az örökhagyó leszármazója vagy szülője mellett, illetőleg egyedül örököl.