A 10 millió forintos, 20 éves lakáshiteleket néztük most mi meg. Az elmúlt hónapokban a piaci alapú lakáshitelek THM-je egyre csak feljebb kúszott. Az emelkedés már márciusban kezdetét vette, bár a leginkább csak az 5 és 10 éves kamatperiódusú lakáshitelek kamatai szöktek fel, míg a változó kamatozású hitel csak némileg. Közben a végig fix THM-ű hitelek sokáig stagnáltak és csak most, a legújabb adatsorban láthatunk emelkedést, ami bizonyára az infláció emelkedésének, az ezzel összefüggő hozamemelkedésnek és az MNB kamatemelésének köszönhető. Közelebbről megvizsgálva látható, hogy az 5 és 10 éves kamatperiódusú lakáshitelek kamatai emelkedtek igazán meredeken - míg márciusban 3, 12% és 3, 69%-on álltak az átlagos THM-ek, addig a legújabb adatsorban már 3, 56% és 4, 04%-on. A teljes visszafizetendő összeg terén ez körülbelül 350 000 és 250 000 forintos emelkedést jelent (a havi törlesztőrészletben pedig 1000-1500 forintosat). Az emelkedés mértéke így ugyan nem tűnik nagynak, azonban a dráguló trend egyértelműen kirajzolódik, és ahogy az MNB belép a kamatemelési ciklusba, úgy ez a dinamika csak folytatódni fog.
Hazai bankok kínálatai Összehasonlítottuk a Lakossági bankszámla kalkulátor ajánlatait, és elmondjuk mit, és mennyiért adnak a prémium ügyfeleknek a hazai pénzintézetek: A Raiffeisen Bank két opciót is kínál: Premium Gold 2. 0 és a Premium Select formájában. A havi jóváírás és megtakarítás mellett a Gold esetében a kedvezmény akkor is kapható, ha jelzálog hitelre és személyi kölcsönre fennálló nem esedékes tartozásunk összesen minimum 5 millió forint. 2020. 12. 31-ig olyan kedvezmény is elérhető, mely szerint havi 400 000 forint jóváírás legfeljebb három részletben jogi személytől, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságtól vagy egyéni vállalkozótól is elfogadott. A Selectnél csalogató kedvezmény a havi egy, ingyenes külföldi ATM készpénzfelvétel, melyet a bank visszatérít. A számlavezetés mindkét konstrukciónál ingyenes a feltételek teljesítésével. A Budapest Banknál amennyiben a Prémium Plusz feltételei nem teljesülnek az ügyfél részéről, akkor az ingyenes havidíj ugrik és a bank a mindenkori minimálbér 3%-át számítja fel korrekciós díjként, mely 2020-ban 4 830 forint.
0 1 200 Forint Raiffeisen Mindennapok 2. 0 Raiffeisen Díjnullázó plusz Unicredit Bónusz 645 Forint 1 610 Forint 1 145 Forint Unicredit PrivátPlusz Az alábbi kalkuláció 500. A havi két ingyenes készpénzfelvételen túl számoltuk ki az 500. 000 forint készpénzfelvételi díjait. Bankköltség 500. 000 forint felvétele esetén 3 000 Forint 8 000 Forint 5 500 Forint 6 500 Forint 5 350 Forint 7 845 Forint 10 490 Forint 6 125 Forint 10 940 Forint 2 587 Forint 2 420 Forint 4 953 Forint 3 091 Forint 3 425 Forint 5 400 Forint 7 549 Forint 3 993 Forint 7 500 Forint 6 000 Forint 3 225 Forint 5 890 Forint 5 725 Forint Annak ellenére, hogy sokkal többen használnak 2021-ben bankkártyát Magyarországon, azonban a nyugat-európai arányt még mindig nem értük el. A fiatalabb korosztályokban azonban számottevő már a bankkártyahasználat. Ráadásul a paypass technológia terjedésével egyre többen gondolják kényelmesebbnek a bankkártyás fizetést. Érdekes megemlíteni, hogy a vásárlók nem csupán 5000 forint körüli összegeket fizetnek bankkártyával, de a paypass gyorsasága miatt akár 100-200 forintos végösszegeket, de akár a milliós összegeket is egyre többen fizetik ki az egyérintéses módszerrel.
A lakásvásárlók többsége 10-15 millió forint közötti összegű lakáshitelt igényel, ám a szakértői szerint sokaknak 50-100 millió forintra van szükségük a vásárláshoz. Ezért megnéztük, ők milyen havi törlesztőkre számíthatnak, illetve mekkora különbségek vannak a banki ajánlatok között. A ingyenes szolgáltatásokat nyújtó weboldal: több, mint 30 bank és pénzügyi szolgáltató több ezer termékének objektív összehasonlítása, szakértői írások a jó és megalapozott pénzügyi döntésekért. Tájékoztatáson túl konkrét támogatást is nyújtunk a kiválasztott banki termék szerződésének megkötésében. Jelen írásunkhoz hasznos kiegészítést adhat számodra a lakáshitel kalkulátorunk. Ha az ember kicsit nézegeti az ingatlanhirdetési oldalakat, akkor azt tapasztalja, hogy Budapest belvárosában és a budai kerületekben egyáltalán nem ritkaság az 1 millió forint fölötti négyzetméterárú lakás vagy ház, az irányár pedig sok esetben bőven 100 millió forint fölött van. 100 millió forintnál drágább ingatlanok persze vidéken is vannak, bár ezek már nagyobb alapterületű, igényesen kivitelezett, gyakran sok extrával felszerelt házak.
A fedezetként bevont ingatlanok esetében tudni kell, hogy a bankok többsége limitálja az ilyen ingatlanok számát, valamint minimális értéket is meghatároznak, ez utóbbi jellemzően 3-8 millió forint között van, amit nem nehéz manapság teljesíteni. Ellenőrizd, hogy milyen jövedelmeidet fogadja el a bank A különlegesen nagy összegű lakáshiteleknél gyakori, hogy a vásárlónak vállalkozói jövedelme van, esetleg az alkalmazotti jövedelmén kívül egyéb bevételekre – osztalék, ingatlan bérbeadás – tesz szert. Mivel a bevállalható havi törlesztő összegét alapvetően meghatározza az igazolt jövedelem nagysága, vásárlás előtt célszerű ellenőrizni, hogy melyik bank, hogyan fogadja el ezeket, de akár előzetes hitelbírálat is kérhető, amiből kiderülhet, egyáltalán milyen összegű hitelre számíthatunk. A magas pozíciót betöltőknél a jövedelem jelentős részét teheti ki a rendszeres bónusz, ám ezt sajnos a bankok többsége nem fogadja el, ahol pedig elfogadják, ott is egyedi bírálat során döntenek erről, illetve többnyire kiegészítő jövedelemként számolnak csak vele.
2020-ban a forgalomban levő készpénzállomány 9, 7 százalékkal nőtt, értéke 2020 végére már a 7200 milliárd forintot is meghaladta. A 2021-es év elején a készpénz iránti kereslet továbbra is élénk maradt, így az MNB várakozása szerint a készpénzállomány bővülése 2021-ben is tovább folytatódik, bár a növekedés üteme mérséklődik. Ugyanakkor a készpénzes fizetések darabszáma jelentősen csökkent 2020 folyamán, tavaly 18 százalékkal kevesebb tranzakciót rögzítettek az online pénztárgépeken, mint 2019-ben. Ezzel szemben a kártyás fizetések darabszáma csak 3 százalékkal esett vissza, értéke pedig 11 százalékkal nőtt 2019-hez képest.
A százalékosan meghatározott törlesztési mutatóba beleszámítanak a már törlesztett hitelek, ahogy a hitelkártya és a folyószámla-hitelkeret 5 százaléka is. Két fontos tényezőt vesznek figyelembe a JTM számításánál, a felvenni kívánt hitel kamatperiódusát és a hitelfelvevő havi jövedelmének mértékét. Ha valakinek a bevétele meghaladja a félmillió forintot, a szabályozás kedvezőbb anyagi helyzetet feltételez, ezért ilyenkor nagyobb arányban terhelhető a jövedelem. A helyzet a kamatperiódussal ugyanez: minél hosszabb a kamatperiódus, annál engedékenyebb a szabályozás, hiszen annál biztonságosabb a hitel. Amennyiben a felvett hitel kamatperiódusa legalább 5 év, akkor 500 ezres nettó bér fölött a jövedelem 40 százaléka, ha legalább 10 év, akkor pedig a 60 százaléka fordítható hiteltörlesztésre. Ezt a számolást használtuk a lentebb látható táblázatok utolsó oszlopában a hitel felvételéhez szükséges minimum nettó jövedelem megállapítására. Mennyiért lehet felvenni 25 millió forintot? 25 millió forintos lakáshitelt 20 éves futamidővel és 5 éves kamatperiódusra már 2, 9 százalékos THM-mel is fel lehet venni.
Így már talán nem olyan meglepő, hogy létezik ilyen korlátozás a bankoknál - sokaknál viszont sokkal alacsonyabb, mint más bankok esetén, mint ahogy az is látható, hogy egyes bankok különbséget tesznek az ügyfeleik és más bankok ügyfelei között, mások egyáltalán nem. A többszöri készpénzfelvétel - ahol nincsen napi limit - megoldhatja ezt a problémát, így viszont akár ki is futhatunk az ingyenes készpénzfelvételi keretből. Nagy összegnél ez sok ezer forintot is jelenthet. NEKED AJÁNLJUK Ideje elgondolkodni a bankváltáson. A Pénzcentrum Magyarország leginnovatívabb számlacsomagját keresi. Lehet, hogy neked is váltanod kellene? 5 ügyféltípust és 15 bank ajánlatait vizsgáltuk. A magyar ügyfelek sincsenek biztonságban? A hagyományos pénzügyi rendszer képviselői egyre nyitottabbak a kriptovaluták világára, amely nagy kockázatokat hordoz, de nagy hozammal is kecsegtet. Kiemelték a bank eredménytermelő képességét, eredményes organikus és akvizíciós növekedési stratégiáját. Amit a piac 20 év alatt nehezen tudott elérni a hazai felső középosztály és a felső szegmens körében, azt a Covid19 alig 6-8 hónap alatt... Átlépte a 250 ezret a Babakötvények száma - jelentette Varga Mihály.
Ebben lehet segítségünkre egy olyan hitelszakértő, aki ismeri az egyes bankok aktuális döntési gyakorlatát. Babaváró hitel kalkulátor Igazolható jövedelem típusa: Hány forint a jelenlegi hitelek összes havi törlesztőrészlete? Hány forint a hitelkártyák, hitelkeretek teljes, kihasználható összege? Mikor szeretnéd igényelni a Babaváró hitelt? Mennyi a számodra elérhető hitel összege? Mekkora lesz a havi törlesztés? Miben térhetnek el egymástól az egyes bankok? Az eredményeket elküldtük az email címedre. Ha nem érkezik meg perceken belül, ellenőrizd leveleződ "spam/levélszemét" mappáját is! Gyorsítsd fel igénylésed! Tötsd ki adatbekérőnket ONLINE és kerüld el a banki sorban állást! A Babaváró kalkulátor eredményét elküldtük a megadott email címedre. Ha nem érkezik meg a kalkuláció néhány percen belül, ellenőrizd leveleződ "spam" vagy "levélszemét" mappáját is! Amennyiben további kérdésed, észrevételed merülne fel, lépj velünk kapcsolatba a e-mail címen keresztül!