A tengerisós fürdő duplán hasznos is ráadásul:lazít, méregtelenít és a bőrnek is jót tesz. Vagy számolj száztól visszafelé egyesével. Lefekvés előt, igyál citromfű teát. alvás elvonás, három napig nem alszol a negyediken ugy mész az ágyba majd, mind a kis angyal és durmolsz már, akár 8h-kor:))) Ismered azt a viccet:elszámolok háromig és már alszok is. - Na jó, van, hogy háromnegyed háromkor elalszok. A Sudoku rejtvényt ajánlom szívből. Próbáld ki, jobb minden altatónál. Garantálom, mire a másodikba belekezdenél kiesik a kezedből a toll. :) Aki ilyen problémával küzd, az tipikus bagoly. Nem irigyellek benneteket, át kell alakitani a napirendet ilyenkor Nálam sem a könyv, sem a tv, sem a tej nem válik be. Ha elkezdek egy műsort nézni, vagy könyvet olvasni, Én felébredek tőle, már tudni szeretném a végét. Az alvással sok problémám van, már altatót javasoltak, de én a fájdalomtól nem tudok aludni. Azon pedig nem sokat tudnak segíteni. Az önkontrolból szoktam alkalmazni, azt a sor, hogy "csend van körülöttem és nyugalom, egész testem elernyed, meg pihen, szemem lecsukoódik és elalszom", hát ehhez azért csend is kell.
Fáj a múlt és fáj a jelen, mindez azért, mert nem vagy velem. Messze, tőled távol szomorú az élet, szívem azt dobogja látni szeretnélek.
Jó trükk elfárasztani a szemet, mert vele együtt majd az agy is fáradni fog, ráadásul az előbb emlegetett összpontosításra is kiváló. 4., Tedd le a telefont! A fénye meg a tartalma kizárt, hogy segítene neked elaludni. Még több behatást tol eléd a készülék, még több agyalni valót ad, egy percig sem hagy majd téged unatkozni. Tedd le, ahelyett hogy feleslegesen csinálnál rajta valamit, helyette olvass inkább, vagy csak nézz ki a fejedből. 5., Hallgass valami nyugis zenét! Prímán kizárja a külső hangokat, segít lenyugtatni – vagy legalábbis ritmizálni – a gondolataidat. Helyezz magad mellé valami levendula illatú dolgot! A levendula nyugtató hatású, ha teában iszod, ha illóolajat csepegtetsz egy zsepire, ha vízzel kevered és azzal mosol arcot előtte, ha a növényt magát kis párnába tömködve magadhoz veszed. 6., Levegőzz egy gyorsat! Nyiss egy ablakot ki rövid időre vagy menj ki a teraszra/kertbe (ha van) friss levegőt szívni. Ha utána visszatérsz, tiszta lappal kezdheted a harcot a nemalvás ellen.
VISZEM HOZZÁD:-)))) ha Nálad nem ez a természetes, hogy későn alszol el, csak egyszerüen nem tudsz elaludni, s ráadásul hozamos időn keresztül, annak lehet több oka is. Pl. lecsökken valamilyen oknál fogva a szervezet saját melatonin termelése, de más is az emberi agyban éjjel, sötétben termelődő természetes alváshormon. Előfordulhat ez olyankor, ha éjszaka sokáig villanyfény mellett dolgozol, koncentrálsz, vagy túlzottan stresszes az életed, készítmények, amik kifejezetten erre lennének:pl. bio-Melatonin, vagy magnézium készítmények is jók alvászavarokra. Szia, én ugyan rendkívül jó alvó vagyok (korán fekszem, korán kelek), de néha előfordult már velem is a "nemelalvás". A javaslatod tetszik, ha szükségem lesz rá kipróbálom. Üdv, Imre Én alvás előtt mindig olvasgatok, néha csak egy két oldalig jutok, de van amikor egész sokáig kell olvasnom, hogy elá a napi stressztől is függ nálam. Különben én is csak éjfél körül tudok elaludni, szerencsére reggel nem kell korán kelnem. Délután ne igyál koffein tartalmú üdítőket, és kávét.
Lefekvés előtt vegyél be egy kanál mé a méz dolog hatásos, ki lett próbálva Szülj egy gyereket! Akkor garantáltan, évekig hullafáradt, és álmos is leszel! Bocs, de ebben a pillanatban csak ez jutott eszembe:) További ajánlott fórumok: Mit csináljak szerintetek, ha le akarok legalább 20 kg-ot fogyni, de reggel 8 körül, délben fél 1 körül és este fél 8 körül tudok enni? Nem tudok jól lovagolni a barátomon. Valami tanács, hogy mit tegyek mit csináljak máshogy? Nem tudom elengedni sem magam... Mit csináljak, hogy legyen székletem? 2 műszakban dolgozom és délelőttös héten nem tudok wc-zni. Van egy csomó poszterem, de nem tudok velük mit kezdeni, kidobni meg nem akarom őket! Mit csináljak velük? 4 hónapos babám köhög, tüsszög, első körben mit csináljak amíg nem tudok orvoshoz menni? Nem tudok képeket feltölteni az iwiwre, mit csináljak, akárhogy próbálom nem megy?